Ennek hátterében részint a forint/dollár árfolyam változását, valamint egy, a Magyar Energia Hivatal által - állítólag - bevezetni tervezett 4 forintos korrekciós díj újbóli alkalmazását említették.
Az IMF-nek tett kormányzati vállalással összhangban a fűtési szezon után várhatóan megszűnnek a gázár-támogatások is, amelyek hatalmas költségnövekedést generálhatnak az érintett lakosság körében, és igen nehéz helyzetbe kerülhetnek a legrászorultabb fogyasztók, akik esetében akár 40-45 százalékos díjemelkedése is lehetséges.
Nincs döntés gázáremelésről - mondta a kormányszóvivő. Szollár Domokos hozzátette: a szolgáltatók ajánlatairól március közepén-végén dönt a Magyar Energia Hivatal, addig minden híresztelés csupán találgatás.
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője szerint a várható újabb gázáremelés is azt mutatja, hogy a kormány alkalmatlan az ország vezetésére. Barta Judit, a GKI Energiakutató Kft. ügyvezető igazgatója azt mondta: a piaci változások alapján maximum 10 százalékos gázáremelés várható, de az ártámogatás április végi megszűnésével jóval nagyobb arányú is lehet az érintettek esetében a drágulás. Ráadásul a legtöbb szakértő emelkedő olajárral számol az év folyamán, ami a gázárak további növekedését sejteti.
A pontos változás tehát egyelőre ismeretlen, és az is kérdéses, hogy a választási kampányidőszak közepén gázár-ügyben milyen nyomás nehezedik Energia Hivatalra, de jelenleg úgy tűnik, hogy a legkevesebb10 százalékos emelkedés elkerülhetetlen.
A gázár-ügyet bizonyosan lehet húzni halasztani, akár a következő fűtési szezon kezdetéig, a feszültségek kialakulása azonban a jelen körülmények között elkerülhetetlennek tűnik,