Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. november 30. András, Andor
Veszprém
2°C
2023. november 30. András, Andor
Veszprém
2°C

125 fát ültetnek el Veszprémben 2022 tavaszáig

2021. március 11. 21:30
A Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület ötlete alapján, 12,5 millió forintos európai uniós támogatásból megvalósuló Fa-Örökbefogadási Program keretében Veszprém öt pontja válhat zöldebbé.

Ferenczy Gábor, a Pro Veszprém Nonprofit Kft. ügyvezetője a program beharangozó sajtótájékoztatóján elmondta, a projekt a Veszprém az Élhető Város Helyi Közösség Fejlesztési Stratégia részeként valósul meg, melynek célja, hogy olyan, alulról szerveződő kezdeményezések valósuljanak meg uniós támogatással, amelyek erős, a környezetükre és egymásra is odafigyelő helyi közösségek létrejöttét szolgálják.

A stratégia egyik fontos eleme a városi környezeti fenntarthatóság elősegítése, ehhez kapcsolódóan írták ki még 2019-ben azt a TOP 7-es pályázatot, amelyen a Csalán Egyesület sikerrel indult: a 24 szervezetből álló helyi akciócsoport javaslata és a Széchenyi 2020 program elbírálóinak döntése alapján a szervezet 12,5 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el faültetési és fa-örökbefogadási programjához.

Dr. Szalay Tímea, a Csalán Egyesület elnöke emlékeztetett, 2002 óta számos alkalommal szerveztek faültetési akciót: korábban például a Szentkirályszabadjára vezető kerékpárút mentén ültettek el több mint 200 fát. „A jelen programunkkal ezt a hagyományunkat szeretnénk folytatni, és bízunk benne, hogy ismét olyan nagy sikert aratunk a veszprémiek körében, mint az előző akciókon” – osztotta meg reményeit. A projekt keretében összesen 125 fát szeretnének elültetni a város öt pontján: idén tavasszal a Jutasi út alsó szakaszán, a Spar melletti füves területen kezdődne az akció és a Széchenyi utcában folytatódna, majd az ősszel Kádártán a Malomkert, Gyulafirátóton pedig a Posta, illetve Vízi utcában, jövő tavasszal pedig az Aulich utcában záródna a projekt.

Mivel a fákat nem csak elültetni kell, de gondozni is, az egyesület várja mindazok jelentkezését, akik szívesen örökbefogadnának egy-egy növényt. Ehhez először regisztrálni kell, amit a csalan.hu oldalon tehetnek meg.

Brányi Mária alpolgármester, a Veszprém az Élhető Városért Helyi Akciócsoport elnöke örömét fejezte ki az akció kapcsán, egyben arra biztatva mindenkit, hogy lehetőségei szerint csatlakozzon a projekthez. „Az önkormányzat, a városi intézmények, gazdasági szervezetek és civil egyesületek közös gondolkodásának köszönhetően már eddig is több hiányosságra sikerült választ adnunk, a tavalyi évben például a VKSZ Zrt. javaslatára jött létre mezítlábas ösvény a Cholnoky lakótelepen. Most egy újabb fejlesztési csomaghoz érkeztünk, amellyel ismét az élhetőbb Veszprémért tehetünk. Ha pedig magunk is részesei leszünk a növekedésnek, azzal nemcsak az identitásunk gazdagszik, de a közérzetünk is javul.”

A Fa-Örökbefogadási program egyébként csak egy kisebb szeletét teszi ki a beavatkozásoknak: a teljes stratégia keretében 29 pályázatra összesen 637 millió forint jut – ezek a fejlesztések várhatóan 2023 elejéig fognak megvalósulni.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Gulyás Gergely: a kormány meghosszabbítja a kamatstopokat Gulyás Gergely: a kormány meghosszabbítja a kamatstopokat A kormány meghosszabbítja a kamatstopot mind a kis- és középvállalkozások, mind a családok számára és a diákhitel esetében - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón csütörtökön Budapesten. ma 14:23 Gondoskodik a képviselő a Módszertani bölcsődéről Gondoskodik a képviselő a Módszertani bölcsődéről Miután a korábbi években a veszprémi önkormányzat felújította a Módszertani bölcsőde épületét és teljes energetikáját, valamint rendbe rakta az udvart is, az utolsó néhány hasznos eszköz beszerzésében már a belvárosi körzet önkormányzati képviselője, Bázsa Botond segített az intézménynek. ma 14:46 Igazi karácsonyi hangolódást ígér a Kabóca Bábszínház Igazi karácsonyi hangolódást ígér a Kabóca Bábszínház Csütörtök reggel a Kabóca Bábszínház már az új épületében tartott sajtótájékoztatót, vagyis a vár alatt található Deák Ferenc utcai rendezvényközpontban. A társulat bejelentette az előttük álló időszak legfontosabb programjait, előadásait, tudnivalóit. ma 14:51 Művészet a szabadban kultúra Művészet a szabadban Nagy Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész „20. századi portrék” című szabadtéri kiállításának, melyet negyven darab különleges portrészobor alkot, immár a színházkert ad otthont. Szerda délután nyitották meg a kőből faragott műalkotásokból álló kiállítást, amit a város egy magángyűjteményből, a Körmendi Galériától vásárolta meg.   tegnap 16:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.