Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Idén is lesz fesztivál

2010. március 1. 17:31
Immár harmadik alkalommal rendezi meg a Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány a Térségi Tavaszi Fesztivált.

- A fesztivál 2008-ban indult, a célunk az volt, hogy megismertessük az emberekkel a környező települések művészeti egyesületeit – mondta el dr. Horváth Zsolt, fideszes országgyűlési képviselő az alapítvány kuratóriumi elnöke. – Minden évben más időpontban és helyszínen rendezzük meg az eseményt. Volt már Veszprémben és Nagyvázsonyban, az idei helyszín pedig Szentgál lesz, május 28-án és 29-én.

- A kétnapos rendezvény egy mini-konferenciával indul, melynek témája, a Kárpát-medencében működő civil szervezetek lehetséges együttműködése. Vendégeket várunk a Felvidékről, Erdélyből, a Délvidékről, Kárpátaljáról illetve az ausztriai részekről is. Szeretnénk, ha olyan párbeszéd alakulhatnak ki közöttünk, amely lehetővé tenné több közös rendezvény megrendezését a jövőben. Első napon, pénteken, táncházat rendezünk, melynek házigazdája a Táltos Alapfokú Művészeti Iskola lesz.

Dr. Horváth Zsolt elmondta, vásár is lesz, ahová a térség őstermelői, kézművesei hozatják el portékájukat, továbbá kulturális programok a színpadon, a község főterén. Este átadják a Pedagógusok a kistelepülésekért díjat, s Gazdag Tibor és együttese ad könnyűzenei koncertet. A fesztivál egész időtartama alatt helytörténeti kiállítást tekinthetnek meg az érdekelődők. A kisgyermekes családokra is gondolnak a szervezők, játszóházakkal, gyermekprogramokkal és kézműves-foglalkozásokkal várják őket.

- Mi, a Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány tagjai az évek során azt tapasztaltuk, a környező civil szervezetek fogékonyak a kezdeményezésünkre és szeretnék, ha újabb és újabb elemekkel bővítenénk azt. Azonban figyelnünk kell, hogy közben ne távolodjunk el az eredeti célkitűzéstől, miszerint a különböző bemutatkozó szervezetek között szoros együttműködést kívánunk kialakítani – mondta el Horváth Zsolt, majd bejelentette, nyomdába került a Hagyományok, értékek, hungarikumok Veszprém megyében című kiadvány, amely nemsokára a könyvesboltokba kerül.

Tiger Szabolcs

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.