Emlékeznek még az egy évvel ezelőtti tavaszra, amikor hirtelen mindenki kovászos és banánkenyeret kezdett gyártani, kivonult az erdőbe és virágos réteken pihent, no meg kötőtűt ragadott, és az Instagram tele volt a lassú életet dicsérő posztokkal?
Nos, sokan azóta a sarokba vágták a kötőtűt, és köszönik szépen, nekik bőven elég volt a lassúságból meg a csendes életből, de most már inkább visszatérnének a normál kerékvágásba. Akad azonban az internet népének egy nem is olyan kis része, akik nagyon boldogan élnének hosszabb távon is ebben a bukolikus, egyszerűségében szép, a hashtagek szintjén csak cottagecore néven emlegetett világban.
Egy klasszikus cottagecore film: Örök kaland (2002)
Hogy magyarul mit jelöl a cottagecore, azt egy szóban nehéz összefoglalni, körülírni viszont annál könnyebb. Cottagecore minden, ami pont úgy néz ki, mint egy 19. századi, pásztoréletet ábrázoló festmény, vagy mint egy jelenet egy Jane Austen vagy Lucy Maud Montgomery adaptációban: piknik a réten, gombagyűjtögetés, rózsával és lonccal körbefutott angol parasztház, rusztikus berendezés, kiskacsák és bárányok a tó partján, szellős, libbenő anyagú vintage ruhák, hímzés és saját készítésű finomságok.
Az irányzat egyébként nem új keletű, a gyökerei a 2010-es évek elejére és a hipszter kultúráig nyúlnak vissza, amikor egyre többekben és egyre erősebben kezdett felmerülni a vágy egy lassabb, de kevésbé stresszes életforma iránt, amelyben az ember nem csak a kapitalista gépezet egy darabjának érzi magát, hanem szabad, alkotó embernek. Ekkoriban terjedtek el először Tumblr-ön, majd később Instagramon az idilli, bukolikus világot ábrázoló fotók, és előbbin született meg maga a jelenséget átfogó cottagecore kifejezés is 2018-ban.
Ilyen egy tipikus cottagecore Instagram oldal (@cottagecoredream)
A koronavírus-járvány aztán ezt emelte új szintre, amikor az erdők, mezők meg a mindentől távol lévő kis falvak világa hirtelen nagyon tetszetős lett, ahova nem ér el a járvány őrülete, és ahol szabadon lehet létezni. Vagy legalábbis amiről jó álmodozni. A cottagore ugyanis elsősorban még mindig csak esztétikus fotógyűjtemények formájában jelenik meg a közösségi médiában, noha az irányzat kedvelői szerint már ezek is gyógyírt jelentenek: a képek pörgetése közben legalább a lélek szabadon csatangolhat egy romantikus világban, ha már fizikai valónkban kénytelenek vagyunk a kenyérsütéssel és a kötögetéssel beérni, meg azzal, hogy a háttérben Taylor Swift szintén nagyon cottagecore Folklore albuma pörög, mert az életterünk továbbra is egy 35 négyzetméteres lakásra korlátozódik.
Persze, akadnak olyanok is, akik lépnek egy merészet és komplett életformájukká teszik az irányzatot: kiköltöznek a faluba, kertészkednek, esetleg állatokat nevelnek, kézimunkáznak és korabeli ruhákban szép fotókat lőnek. Ilyen például a brit Ramona Jones, akinek áprilisban könyve is jelenik meg arról, hogyan tehetjük magunkévá a cottagecore tradicionális szellemiségét a modern korban.
Ramona Jones hamarosan megjelenő könyvével / Fotó: facebook.com/Monalogue
Merthogy bármilyen romantikus is az angol lányregényeket, folklórt és tündérmeséket idéző világ, meglehetősen idealisztikus, és ha valóban a 19. századot akarnánk újraélni, az igencsak megfeküdné az emberek gyomrát.
Egyrészt a fenti, alapvetően láblógatós életmódot már akkor is csak azok engedhették meg maguknak, akiknek voltak gyakran nem túl jól fizetett szolgái. Falun eleve nem igazán erről szólt az élet – sokkal inkább a kemény munkáról: arról, hogy reggel kelni kell az állatokhoz, takarítani kell az istállót, kapálni a kertben vagy a földeken, ami közben bizony összekoszolódik az ember ruhája, s szórakozni is akkor lehetett, amikor a mezőgazdasági munkák véget értek.
Ez ma sincs másként. Bár az elmúlt évtizedben Magyarországon is többen cserélték városi életüket vidékire, még azok is, akiknek bejött a váltás, elismerik: nem feltétlenül könnyebb, maximum stresszmentesebb az élet. Ugyanúgy sokat kell dolgozni, hiszen kertészkedésből meg cicasimogatásból nem lehet megélni: az ember vagy folytatja vidéken a helytől függetlenül is végezhető munkáját, vagy létrehoz egy önellátó gazdaságot, a falusi turizmusban helyezkedik el, amelyek, ahogy az előbb említettük, ugyanúgy dolgos kezet kívánnak.
Fotó: Annie Spratt on Unsplash
Másrészt ahhoz, hogy valaki be tudjon rendezkedni erre az életformára, nem kevés pénz kell. Noha sokan részben azért is hagynák ott a városi létet, mert túl drágának tartják, ingatlanhoz jutni egy felkapottabb vidéken ugyanúgy nem olcsóbb – lásd a Balaton-felvidéket. De ez még külföldi viszonylatban is így van, maximum ott egy Z vagy Y generációs influenszer hamarabb jut vidéki házhoz, mint nálunk, s ebből a munkájából viszonylag jól el is tud éldegélni az elképzelései szerint.
Már ha továbbra is van lehetősége az otthona 5 km-es körzeténél távolabbra menni, interneten keresztül üzletet bonyolítani és kihez szólni. Máskülönben elég hamar magányossá és fenntarthatatlanná válna ez az élet.
Persze azt a cottacegore hívők is elismerik, hogy a nosztalgiájuk leginkább az eszképizmusról szól. S végső soron nincs is ezzel baj, amíg az ember arra használja, hogy folyamatos panaszkodás és tétlen szomorkodás helyett a saját életét kicsit elviselhetőbbé tegye.
