Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Újjáéled a Kiskuti Csárda

2021. március 26. 11:48
Veszprém egyik legrégebbi vendéglátóhelyének otthont adó épületet is bekapcsolják az EKF-programba, így 2023-ra ismét vendégeket fogadhat a Kiskuti Csárda.

A Kiskuti Csárda egyike Veszprém kultikus vendéglátóhelyeinek, az első írásos emlék 1830-ból származik, de a csárda történelme még ennél is régebbre, körülbelül 250-300 évre nyúlik vissza. Ráadásul a Veszprémvölgyi utca végén található épület az évszázadok alatt mindvégig vendéglátóhelyként működött.

Ezt az ikonikus épületet és az udvarát vásárolta meg nemrég a város abból a célból, hogy az Európa Kulturális Főváros projekt keretében felújítsák és 2023-ra visszaállítsák eredeti funkciójába, mint egy hagyományos, a népi kultúra jegyeit magában hordozó vendéglátóhelyet.

A Kiskuti Csárda a Veszprémvölgyi út végénA Kiskuti Csárda a Veszprémvölgyi út végén

Porga Gyula polgármester a közösségi médiában jelentette be a fejlesztést, ami megfogalmazása szerint illeszkedik az EKF értékmegőrző célkitűzéseihez. Azaz amellett, hogy Veszprémben létrehoznak valami újat, különlegeset, mint például a digitális élményközpont, ezzel párhuzamosan a történelmi örökséget is ápolják, és felélesztik új, vagy mint a Kiskuti Csárda esetében látható, régi funkciójában.

A polgármester kiemelte, hogy a felújítás után szeretnék különböző népi hagyományokkal – népzenével, néptánccal – is színesíteni, amely megidézi a csárda régi szellemét és ismét kedvelt kikapcsolódási helyszíne lesz a veszprémieknek és az ide látogató turistáknak.

vehir.hu
további cikkek
Leuven lesz Európa egyik kulturális fővárosa 2030-ban kultúra Leuven lesz Európa egyik kulturális fővárosa 2030-ban Egy ciprusi, valamint egy uniós tagjelölt ország városa mellett a belgiumi Leuven lesz Európa egyik kulturális fővárosa 2030-ban - tájékoztatott az Európai Bizottság pénteken. 2025. szeptember 26. 12:35 Kilenc európai ország együttműködése erősíti az Európa Kulturális Fővárosa programok örökségét Európa Kulturális Fővárosa Kilenc európai ország együttműködése erősíti az Európa Kulturális Fővárosa programok örökségét Kilenc európai ország indított közös kezdeményezést annak érdekében, hogy az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program hosszú távú hatása erőteljesebben érvényesüljön a régiófejlesztésben, túlmutatva a cím viselésének évén. Az ECoC Echo elnevezésű projekt olyan megoldásokra összpontosít, amelyek segítenek megőrizni és tovább erősíteni a címviselés alatt létrejött lendületet, elősegítve a kulturális szektor növekedését, a regionális fejlődést és a nemzetközi együttműködést. 2025. június 10. 7:21 Orbán Viktor: a veszprémi CODE a bátor és szokatlan, vagyis a vagány gondolkodás szimbóluma CODE Orbán Viktor: a veszprémi CODE a bátor és szokatlan, vagyis a vagány gondolkodás szimbóluma Veszprém megmutatja azt, hogyan kell új dolgokat kitalálni, megépíteni, átalakítani, miközben azok maradunk, akik vagyunk, vagyis hogyan kell konzervatív módon leleményesnek lenni, – mondta Orbán Viktor csütörtök délután Veszprémben a CODE Digitális Élményközpont megnyitóján. 2025. február 27. 18:10

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.