Kis pártok vannak és lesznek, kis politikusok és kis jelöltek is. Vagy mondhatnám inkább hogy kisstílű képviselőjelöltek. Nekik nincs veszteni valójuk, ők eleve lúzerek. Van, aki ezzel tisztában van, s ezért úgy értékeli a helyzetet, hogy miután neki teljesen mindegy, akár hülye is lehet. Ha neki úri passziója a jelöltség, akkor szórakozik.
Neki mindegy, hogy mit vesz magára, rendben van-e a feje, pálmafás-e a nyakkendője, vagy éppen ellenkezőleg, zselés fejjel fekete öltönyben parádézik. Nem számít mit mond, nem oszt nem szoroz, s akár ki is élheti rejtett ambícióit, lakossági fórumot tarthat, legfeljebb üres lesz a terem.
Vagy éppen tele, mert rászabadul a gerontológia. Teljesen mindegy, hogy a támogatói sokan vannak vagy kevesen, ő egymagában, sőt önmagával is tud beszélni, nem zavartatja magát, elmondja a programbeszédét, a demokráciáról alkotott eszméit, ismerteti az ebrendeletet, felfedezi a cigánykérdést, fásít, kilép az unióból, 3 millió munkahelyet teremt, a hóvirág védett növény, ő ezt támogatja, betemeti a kátyút a Vakegér utcában, nem ott lesz a garázs, hanem máshol. Másik halvaszületett jelöltünk majd a fogyasztót védi meg a multiktól, bezáratja a plázákat, magyar földön magyar gumipitypangot termel, nemzeti színű lesz a napszemüvegünk is, kolbászból lesz a kerítés és régi idők szép emléke képen rózsaszínű bárányfelhők úsznak át az égen.
Ne adj isten, ha itten majd mindenféle sötét erők kerülnek hatalomra – látja a lúzer, képviselői esélytelenségében jövőt – s akkor aztán nézhet a becsületes polgár, mert akkor jön a számonkérés, a sötét diktatúra és a keresztre feszítés. Ő meg nyugodtan alszik, mert rajta senki semmit nem fog számon kérni semmit. Rajta aztán nem.
Ő egy gondtalan képviselőjelölt. Nincs min izgatnia magát.
