Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ötletládák várják a lakók elképzeléseit

2010. március 3. 6:12
Új zöldfelületek és közel tíz lakótelepi lakóépület felújítása valósulhat meg egy kiemelkedő projekt keretében.

– A szociális város-rehabilitációs projekt, folyamatos és többfunkciós, igen jelentős feladat – hangsúlyozta Debreczenyi János polgármester kedden, a Városházán tartott sajtótájékoztatón.

- A szeptemberi közgyűlésen tartott tárgyalás után egyeztettünk a közreműködő szervezettel, a projekt fejlesztésének szakmai kérdéseit illetően – mondta Debreczenyi, majd hangsúlyozta, ennek a pályázatnak a tartalma kiegészíti a belvárosi rehabilitáció nagyszabású tervét és kötelező jelleggel hozzá tartozik.

Dr. Temesvári Balázs, a Pro Veszprém Kft. igazgatója hangsúlyozta, bár a beruházás hasonlít a panelprogramhoz, a pályázat jóval kedvezőbb feltételeket kínál, hiszen parkok, játszóterek, közösségi terek is megújulhatnak, sőt átépítésre kerülhet a Jutas ABC előtti úgynevezett kispiac is.

- Az igények minél szélesebb körű megismerése érdekében már tartottunk egy lakossági fórumot, ahol a kitöltött adatlapok alapján 8-9 lakóközösség is megfelelt az előírásnak, a pályázati feltételeknek. A projekten belül maximum 30 százalék fordítható az épületek modernizációjára, és az 520-550 milliós projekttámogatás 15 százalékát kell a lakóközösségeknek kifizetni – mondta Temesvári. A munkálatok várhatóan 2012-ben kezdődnek meg a Jutas lakótelepen – tette hozzá.


Temesvári Balázs , Debreczenyi János és Porga Gyula

Porga Gyula alpolgármester hangsúlyozta, az épületek felújításánál fontosabb, hogy minden eleme az életminőséget javítja.

Mivel a projekt tervezési szakaszban van, a városrészben több intézményben helyeztek ki úgynevezett ötletládákat, és várják a lakosság indítványait, elképzeléseit, kívánságait, ily módon téve egyszerűbbé a tervezést.

A legközelebbi fórum március 10-én 17 órakor lesz a Hemóban, ahol a szervezők interaktív módon próbálják bemutatni a szakmailag kijelölt akcióterületen ( Haszkovó utca 12-14-16-18 és a kis kresz-pálya környékén, a Március 15. utcában a református templom mellett, az északi tömbhöz, valamint a Haszkovó utca páratlan oldalához kapcsolódó zöld felületeken), és várják a közösségi terek, közlekedési útvonalak, játszóterek fejlesztésére, továbbá a gazdasági funkción belül a kispiac megújítására vázolt megoldási javaslatokat.

Galéria
Ötletládák várják a lakók elképzeléseit
Szausev Xénia

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.