2023. június 8.
//
Medárd névnap

Ismét verssel fizethettek a színházszeretők

Hatodik alkalommal rendezte meg a Veszprémi Petőfi Színház egyedi „Fizessen verssel” kezdeményezését a Magyar Költészet Napja alkalmából.

Az esemény az érvényben lévő szabályoknak, rendelkezéseknek megfelelően zajlott, szabadtéren. A szavalás kezdetén Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes-kreatív menedzser köszönte meg a résztvevőknek jelenlétüket, a közös ünneplés lehetőségét, miközben a kezdeteket is felidézte. „Hat évvel ezelőtt indítottuk el programunkat, melyet a pandémia miatt ismét új formában, de annál lelkesebben valósítunk meg itt, a kultúra temploma előtt. Így a biztonsági intézkedéseket betartva a felhívásunkra jelentkezett szavalók egyesével, egymást váltva, élőben adják elő a számukra kedves verseket.”

A Fizessen verssel a színházjegyért kezdeményezésre az első 20 jelentkező kapott meghívást, akik a megjelent társulati tagoknak hozták el választott költeményeiket. A hagyományoknak megfelelően, a színház törzs nézője, Lukács László kezdte a versmondást, aki nem csak az előadásokon, hanem szinte minden rendezvényen a társulattal tart, és kiállítását is megcsodálhatták már a nézők a színház előcsarnokában.

A verselő délelőttön minden korosztály képviseltette magát, a színház örömére pedig nemcsak régi, de új jelentkezőket is köszönthettek. A gyönyörű szavalásokért emléklappal és süteménnyel ajándékozták meg a résztvevőket a „nézők”, Oberfrank Pál igazgató, illetve a művészek és a fiatal tehetségek, Módri Györgyi, Hirschl Laura és Keller Márton.

vehir.hu
Szalai Csaba

További cikkek

Történeteinkben az identitásunk, mozgóképekben a történeteink
Történeteinkben az identitásunk, mozgóképekben a történeteink
Szerda este a Szentháromság téren startolt el a Magyar Mozgókép Fesztivál. Az ünnepélyes megnyitó után A nemzet aranyai című film vetítése következett.
Lengyel kilátás a veszprémi utcán
Lengyel kilátás a veszprémi utcán
A lengyel nemzeti parkokat bemutató szabadtéri fotókiállítás nyílt a Megyeház téri buszmegálló mögötti kerítésen.
Két újabb épülettel lett gazdagabb a Veszprémi Petőfi Színház
Két újabb épülettel lett gazdagabb a Veszprémi Petőfi Színház
Elkészült a Veszprémi Petőfi Színház új épületegyüttese az Óvári Ferenc utcában, ami számos színházi háttérmunkának ad otthont, de bizonyos része a közönségnek is nyitott lesz.
Koltai Lajos: Nem magamtól mentem Hollywoodba, úgy hívtak
Koltai Lajos: Nem magamtól mentem Hollywoodba, úgy hívtak
Koltai Lajos Kossuth-díjas operatőrrel, filmrendezővel a Zsigmond Vilmos Mozgókép Intézetben találkoztunk. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett alkotó eddigi pályáján többek között olyan világsztárokkal dolgozott együtt, mint például Sean Connery, Richard Harris, Shirley MacLaine, Walter Matthau vagy Jack Lemon. Beszélgetésünk apropóját a veszprémi székhelyű Magyar Mozgókép Fesztivál adta, melynek zsűrielnöke. Koltai Lajos a Mozgókép Intézet osztálytermében fogadott bennünket, ahol néhány filmjének plakátja is kint ékeskedik a falon: a Sorstalanságé, Az óceánjáró zongorista legendájáé.
Több mint mozi – megnyitott a Foton a várban
Több mint mozi – megnyitott a Foton a várban
Megnyitotta kapuit az egykori Várkert étterem helyén kialakított új audiovizuális központ, a Foton. Művészmozi, digitális kiállítótér, fűszerterasz várja az érdeklődőket.