Bajnai Gordon kormányfő csütörtök reggel érkezett a megyeszékhelyre, majd a vállalkozói fórumot megelőzően Szalai Attilával, a cég ügyvezetőjével, Debreczenyi János polgármesterrel, Pál Bélával a Közép-dunántúli regionális fejlesztési tanács elnökével látogatást tett a gyárban.
- A jelenkori válság azt bizonyítja, azért kerültünk bajba, mert nem becsültük meg eléggé a munkát és a munkásokat valamint lebecsültük a fejlődést létrehozó vállalkozásokat. Vissza kell térni az józanész útjára – mondta Bajnai, majd hangsúlyozta nem elég rövid távon egyensúlyt teremteni, hanem a növekedés esélyét is meg kell alapozni, mert csupán a megszorításokkal növekedés nehezen érhető el.
- Ezért döntöttünk úgy a válságkezelő program elején, a recesszió ellenére, csökkentjük a munkáltatókat és vállalatokat terhelő adókat. Támogatni kell és több lehetőséget adni a munkahelyeket teremtőknek, akik a válságból kijuttathatják az országot. Vissza kell adni a munka becsületét, nem csak ígérni kell, munkahelyeket kell teremteni – fogalmazott Bajnai. Szerinte nem tartható a jelenlegi állapot, mert romlik a gazdaság versenyképessége és azon a gazdasági pályán kell haladni, amely hosszú távon jelenthet biztonságot az ország gazdaságának, tudatos iparfejlesztése és politikára van szükség.

Pál Béla a Közép-dunántúli Operatív Program nyújtotta fejlesztéseket és lehetőségeket vázolta, Debreczenyi János polgármester pedig kiemelte, a város és térség gazdasági szereplőinek együttműködése a többi között a folyamatos napi kapcsolaton alapul.
