2023. május 29.
//
Magdolna névnap

Megegyeztek az uniós tárgyalók az üvegházhatású gázok kibocsátásának 55 százalékos csökkentéséről

2021. április 21. 9:57
mti
Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsának tárgyalói szerda reggel megállapodásra jutottak arról az éghajlatpolitikai célkitűzésről, amely szerint az unió 2030-ig legalább 55 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest.

Az uniós tanács tájékoztatása szerint az Európai Bizottság már tavaly szeptemberben bemutatta erre vonatkozó, 2030-ig megvalósítani kívánt új éghajlatvédelmi tervét. A most született megegyezés a készülőben lévő "klímavédelmi törvénybe" illeszkedik majd.

A tanács közleménye szerint az Európai Unió éghajlattal kapcsolatos jogszabályi kereteit az elkövetkező 30 évre meghatározó megállapodás segíti azt a célkitűzést, hogy az unió 2050-re éghajlat-semlegessé váljon. Az ideiglenes megállapodás számos elem bevezetésével erősíti az éghajlatváltozás elleni küzdelem európai kereteit. Ezek között az üvegházhatású gázkibocsátás 2030-ig megvalósítani kívánt csökkentése mellett megállapodtak abban is, hogy a kibocsátás-csökkentésnek elsőbbséget kell biztosítani a fennmaradó szennyezés elnyelésével szemben.

Az ideiglenes megállapodás elemei közé tartozik az éghajlatváltozással foglalkozó európai tudományos tanácsadó testület létrehozása. A testületnek feladata lesz többek között a tudományos tanácsadás és jelentések készítése az uniós intézkedésekről, az éghajlati célokról, illetve az üvegházhatást okozó gázkibocsátás mértékének összevetése a vonatkozó európai szabályokkal és az EU 2015-ös párizsi klímamegállapodás szerinti kötelezettségvállalásaival.

A megállapodás értelmében az Európai Bizottság 2040-re vonatkozó, közbenső klímacélokat fog javasolni, egyidejűleg közzéteszi az unió üvegházhatást okozó gázok 2030-2050 közötti időszakra vonatkozó tervezett indikatív költségvetését az alapul szolgáló módszertannal együtt. Az uniós bizottság emellett kapcsolatba lép a gazdasági ágazat szereplőivel annak ösztönzésére, hogy hatékonyan részt vegyenek az unió 2050-ig elérni tervezett éghajlat-semlegességi céljának elérését szolgáló ütemterv elkészítésében. A bizottság emellett figyelemmel kíséri az ütemtervek kialakulását, megkönnyíti az uniós szintű párbeszédet, és megosztja a szükséges információkat.

Az ideiglenes politikai megállapodást az Európai Unió Tanácsának és az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia.

vehir.hu

További cikkek

Török választások - Recep Tayyip Erdogan nyerte az elnökválasztást
Török választások - Recep Tayyip Erdogan nyerte az elnökválasztást
A török Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) elnöke, Ahmet Yener vasárnap este bejelentette: a közel végleges adatok alapján Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő török államfő nyerte az elnökválasztás második fordulóját.
Nem találta meg Suhajda Szilárdot a mentőcsapat, befejezték a keresést
Nem találta meg Suhajda Szilárdot a mentőcsapat, befejezték a keresést
Nem találta meg Suhajda Szilárdot a Mount Everesten a hegymászó keresésére pénteken reggel indult mentőcsapat, ezért befejezték a keresést - írta szombaton a Hóhatár - a Mozgásvilág hegymászó hírei Facebook-oldal.
Kerti tó: a békák utolsó menedéke?
Kerti tó: a békák utolsó menedéke?
A kétéltűek közel 370 millió éve élnek a Földön, mi mégis évtizedek alatt a kihalás peremére sodortuk őket. Az állománycsökkenésük Magyarországon is drasztikus ütemben zajlik. Ha a tendencia nem változik, akkor néhány éven belül a legtöbb tájegységünkről eltűnnek. Jó hír viszont, hogy egyénileg is sokat tehetünk a megmentésük érdekében, ha saját kertünkben szaporodó- és élőhelyet biztosítunk számukra. Kántás Zoltán, környezetvédelmi méréstechnikus, aktív természetvédő írása.
Véget értek az írásbeli érettségik
Véget értek az írásbeli érettségik
Befejeződnek pénteken a 2022/2023-as tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszakának írásbeli vizsgái - közölte az Oktatási Hivatal.
Korai fejlesztő ellátás létesül, békepárti nyilatkozathoz csatlakozott az önkormányzat, a hulladékkezelő társulást vizsgálta az OLAF
Korai fejlesztő ellátás létesül, békepárti nyilatkozathoz csatlakozott az önkormányzat, a hulladékkezelő társulást vizsgálta az OLAF
Rendhagyó módon nem a Városházán, hanem az Acticityben rendezték meg a képviselőtestület ülését csütörtökön.