A hajnali, reggeli órákig főként délen, illetve nyugaton valószínű eső, havas eső, hó, amely esetleg kis területen átmenetileg lepelnyi réteget képezhet. Pénteken az éjféli, hajnali óráktól az északnyugati szél a Dunántúlon és az ország középső részein viharossá fokozódik és napközben 60-75 km/h-s lökések kísérhetik várhatóan a késő esti órákig. Északkeleten az északkeleti szelet kísérhetik 55-65 km/h-s legerősebb széllökések a holnapi nap folyamán.
Máshol marad az erősen felhős ég, a keleti, délkeleti megyékben továbbra is lehet kisebb havazásra, havas esőre számítani. Délután az ország keleti részében még számíthatunk havazásra, hószállingózásra.
Orvosmeteorológia
A szél megvisli érzékeny embereket, szédüléssel, fejfájással reagálhatnak rá. A gyerekek nagyon érzékenyek ilyenkor. Ma már érezhető a szombati kettősfront hatása, leginkább a keringési betegeket viseli meg, tompábbak, szédelgősek lehetnek, számítsanak a vérnyomásuk ingadozására, fáradékonyságra. A folyadékbevitelre fokozottan figyeljenek, és kerüljék a zsíros erősen fűszeres ételek fogyasztását.
Szombaton többnyire szeles, hűvös, de napsütéses időre készülhetünk. A kimerült szervezetünket nagyon megviseli a hetek óta tartó változékony időjárás. Sokan érezhetik a tavaszi fáradtság tüneteit, amit a mai kettősfronti hatás tovább erősít. Figyeljünk testünk karbantartása. Nagyon fontos, hogy testileg és lelkileg is készüljünk a tavaszi változékonyságra. Egy könnyű diéta, és a masszázs igénybevételével már sokat teszünk szervezetünk karbantartásáért.