Az ünnepség szentmisével kezdődött, majd egy rövid sajtótájékoztató után megemlékezéssel folytatódott. A felszólalók felhívták a figyelmet a keresztény értékek fontosságára.
Az eseményen részt vett Surján László, a KDNP alelnöke és európai képviselője, Bernáth Ildikó és Horváth Zsolt fideszes országgyűlési képviselők, valamint Debreczenyi János veszprémi polgármester is. Forró Pál, a KDNP városi elnöke az elmúlt két évtizedet értékelte az eredmények tükrében, Debreczenyi János pedig az önkormányzati munka tükrében tekintett vissza a 2006 óta eltelt időszakra.
- Veszprém azon kevés városok közé tartozik, amelynek semmilyen botrányt nem kellett elviselnie. Olyan emberi értékeket állítottunk fel és vissza, amelyek, már-már úgy tűnt, hogy elfogyóban voltak a városban – fogalmazott Debreczenyi.

