Egy TIOP (Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program) pályázat keretében szakmai konferenciára hívta össze a szakképzésben érdekelt feleket PANNON-Térségi Integrált Szakképző Központ, hogy meghallgassák egymás véleményét az eddig megszerzett tapasztalatokról, a jövőbeli tervekről. Bemutatták milyen eszközök fejlesztésére került sor a TIOP pályázaton elnyert összegből.
Némedi Lajos, az oktatási és ifjúsági bizottság elnöke szerint egyre jobb irányba halad a szakképzés. – A kérdésnek két sarkalatos pontja van, az egyik a pályaorientáció a másik a megfelelő szakmai képzés. Előbbinél nagyon fontos, hogy a szülő a lehető legobjektívebb képet alakítsa ki gyermekéről és olyan jövőt válasszon neki, amiben kifejeződhet a tehetsége. Utóbbinál egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetni a szakmai képzésre, jelenleg az elméletnek túl nagy az aránya a tananyagban. Úgy gondolom, a Fidesz is támogatja ezt az irányvonalat és igyekszik majd a tisztességes munkát példaképként a fiatalok elé állítani. Ugyanis egyelőre elég kevés információ jut el a fiatalokhoz, akik nagy része nem becsüli a kétkezi foglalkozásokat. Véleményem szerint a jövőben az információk áramoltatásában lehet még óriási szerepe a TISZK-eknek.
Körmendi István, a Tánicsi Mihály Szakközépiskola és Szakiskola igazgatója már régóta érintett a szakképzésen. – Az itt elhangzott információk egy részét már ismertem, ám a bemutatott statisztikai adatok nagyon megleptek. Igazgatóként látom, hogy katasztrofálisan alacsony a szakiskolákba jelentkezők száma, sok esetben egy osztály elindításához sincsenek elegen. Nagyon sok anti-motivációs tényező jelent meg az utóbbi években, ami a fiatalokat elfordítja a tanulás felől. Már hétfő délelőtt az jár a fejükben, mit csinálnak következő hétvégén. Sokkal nagyobb odafigyelésre lenne szükség a szülők részéről. A magunk részéről igyekszünk a lehető legtöbbet nyújtani a tanulóknak. A Pannon-TISZK-en segítségével nyert forrásokból, most az építőipari szakmák gépállományát tudjuk fejleszteni valamint a kereskedelmi és vendéglátó-ipari tanulóinknak alakítunk ki egy tanműhelyt teljes felszereléssel.
Varga Gyula, az építész szakmacsoport vezetője szerint rendkívül hasznos volt a konferencia, mert sokban megerősítették a korábbi elgondolásait. – Nagyon sok jó ötlet elhangzott itt, úgy gondolom a TISZK segítségével sok mindent meg is tudunk valósítani. Manapság elég nehéz a külső vállalkozókat bevonni a szakképzésbe, hiszen az állam nem támogatja eléggé a tanműhelyeket. Érdekeltté kell tenni őket ebben a kérdésben, ez a TISZK fő irányvonala is. A gyerekek hiánya egy általános társadalmi probléma oka: valahol, valakik azt mondták, a kétkezi munkából nem lehet megélni. Régen a jó képességű diákok tanultak szakmát, ezt kell elérni a jövőben is.
A konferencia után a megjelentek átmentek az iskola tornatermébe, hogy megtekintsék a TÁMOP pályázat keretében rendezett szakmai kiállítást. A Dohnányi, az Ipari, a Jedrassik, a Közgazdasági és a Tanácsics középiskolák, illetve a Pannon Egyetem Felnőttképzési Intézete egy-egy standon mutatták be az érdeklődő általános iskolásoknak, miért is lenne érdemes hozzájuk járni. Emellett a TISZK tombolával és érdekes előadásokkal szórakoztatta a megjelenteket.
Gubicza Zoárd még csak hetedikes, de már tisztában van a jövőjével. – Engem nagyon érdekel a gépészet szakma, azért tanulok az iskolában, hogy jó szakember válhasson belőlem. Az sem mellékes, hogy egy ismerősöm gépészként 150 ezret keres, ami elég jó pénz. Sajnos manapság kevés olyan gyerek van, aki jól tanul, de nem akar tovább tanulni. A szakiskolákba inkább a rossztanulók mennek.

Gubicza Zoárd
Tatai Blanka szerint hasznos a szakmai kiállítás, hiszen sokak még nem döntöttek, hová is mennek tovább tanulni. – Az osztályunkból többen a Lovassy némettagozatára jelentkezünk, mivel eddig is nemzetiségi iskolába jártunk. A mai diákok közül nagyon sokan gondolják úgy, hogy gimnáziumba akarnak menni, mert nem tudják eldönteni mit is szeretnének a jövőben és ezzel elhalasztják a döntést.

Bocskai Zita, Tatai Blanka, Seiller Sara
(X)


