Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C

Elutasító válasz a képviselőnek

2008. május 19. 17:53
Elutasító választ kapott mai parlamenti kérdésére dr. Horváth Zsolt veszprémi fideszes képviselő, aki az épülő M8-as út Bándot elkerülő szakaszának zajvédő faláról tett fel kérdést a szaktárca képviselőjének, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium államtitkárának, Puch Lászlónak.
Nagy örömére szolgál a térség lakóinak, hogy megépül a 8-as főút Márkót elkerülő szakasza – mondta a képviselő -, azonban ez nem sikerül teljesre, ugyanis nem épül meg a Bándot elkerülő szakasz zajvédő fala. Indoklásul azt is hozzátette Horváth Zsolt, hogy a Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség kiadott erről még a beruházás megkezdése előtt egy határozatot, melyben az szerepelt, hogy az út megépítésével egy időben kell a zajvédő falat is megépíteni. Pár hónappal később született egy szakhatósági állásfoglalás, ebben pedig az szerepel, hogy a zajterhelés utólagos mérése után döntik el a zajvédő fal építését. Indoklásként a képviselő hozzátette, hogy az úthoz nagyon közel esnek Bánd lakóházai, s hogy a forgalom jelentős részét a teherjárművek adják majd, így bizonyos, hogy szükség lesz a zajvédő megépítésére.

Az államtitkár válasza szerint közpénzekről lévén szó, így azokat nem lehet felelőtlenül felhasználni. Ígéretet tett viszont arra, hogy a nyár folyamán a helybéliek bevonásával a méréseket elvégzik.

A Vehír érdeklődésére dr. Horváth Zsolt elmondta, hogy folyamatosan tartja a kapcsolatot Bánd polgármesterével, Schindler Lászlóval, aki korábban már felkereste a település panaszának orvoslásával. A képviselő azt is hozzátette, hogy – ellentétben a korábbiakkal – a szaktárca válasza felületes, szakmailag megalapozatlan volt.

Zatkalik András
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. tegnap 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. tegnap 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. 2025. december 4. 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.