Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
18°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
18°C

Balatonfüreden megnyitották a vitorlás szezont

2021. május 16. 10:16 // Forrás: MTI
A hagyományos vitorlabontó ünnepség keretében nyitották meg a vitorlás szezont szombaton, Balatonfüreden, valamint elrajtolt a 878 Co. Nagydíj.

A koronavírus-járvány miatt a szokásosnál szűkebb körben megrendezett ünnepségen Gerendy Zoltán, a magyar szövetség elnöke elmondta, hogy a versenyre 164 hajó nevezett. A közelgő, tokiói olimpiáról szólva megjegyezte, hogy a továbbra is bizonytalanságot jelentő járványhelyzet ellenére optimistán tekintenek a jövőbe, és nagy erőkkel készülnek a megmérettetésre.

Holczhauser András, a szervezet főtitkára az MTI-nek elmondta, hogy az évadnyitón 26 kategóriában állnak rajthoz versenyzők, Alsóörs és Tihany érintése után Balatonfüredre térnek vissza, a távot legkésőbb délután fél 5-ig kell teljesíteni. Kiemelte: a mezőnyben 15 százalékos a női versenyzők aránya. A díjátadót - melyet 1935 óta rendeznek meg - július 21-én tartják, fűzte hozzá a főtitkár.     

Bóka István, Balatonfüred polgármestere úgy fogalmazott, hogy a vitorlabontó ünnepséggel a szezon rajtja mellett hagyományosan a turisztikai idény kezdetét is ünneplik. Örvendetesnek nevezte, hogy "mára a Balaton és Balatonfüred is négy évszakosnak" számít. A polgármester köszöntötte az általa történelmi hajóknak nevezett Kishamis, Nemere 2, Sirokkó és Tramontana legénységét. Reményét fejezte ki, hogy a vitorlázás tekintetében is sikeres lesz az idei, olimpiai év. Hangsúlyozta: még soha nem volt akkora esély szép eredmények elérésére úgy a férfi, mint a női szakágban, mint Tokióban.

A vitorlabontó hagyományaihoz híven az ünneplők felvont nemzeti lobogó mellett megkoszorúzták a Balatont.  

Galéria
Megnyitották a vitorlás szezont
vehir.hu
Szalai Csaba

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.