Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kiváló dzsúdó eredmények!

2010. március 9. 5:00 // Forrás: Veszprém Judo SE
Az év első regionális rangsorversenyén és a harmadik Domonkos László Emlékversenyen remekül szerepeltek a veszprémiek.

Az év első regionális rangsorversenyét és III. Domonkos László Emlékversenyét rendezte meg a Veszprémi Judo SE 2010. március 6-án, Veszprémben a Vetési Albert Gimnázium sportcsarnokában.

A remek helyszín, a jó szervezés, a 26 csapat és 289 nevező garanciát jelentett a jó versenyhez. A megnyitó egyperces gyászszünettel indult a nemrég elhunyt kiváló versenyző Perge Ilona emlékére, majd Porga Gyula alpolgármester elismerően szólt a klub munkájáról, eredményeiről és köszöntötték Domonkos László feleségét és családját, valamint a díszvendég Ungvári Miklóst. (háromszoros világbajnoki bronzérmes, kétszeres Európa-bajnok, magyar bajnok, olimpikon).

Ünnepélyes keretek között írták alá együttműködési megállapodásukat a klub és az iskola vezetése, ezzel is támogatva az eredményes sportolók elismerését. 

A veszprémi klub eredményei

Szoboszlai Soma (diák korcsoport) I.
Horváth Dorottya (serdülő korcsoport) I.
Horváth Levente (serdülő korcsoport) I.
Windischmann Bence (serdülő korcsoport) I.
Csőgör Csenge (diák korcsoport) I.
Csuta Krisztián (diák korcsoport) I.
Kondics Márton (diák korcsoport) I.
Lakner Dzsenifer (diák korcsoport) I.
Kékesi Szabolcs (diák korcsoport) I.
Ágoston Áron (diák korcsoport) I.
Zámbor András (diák korcsoport) I.
John Dávid (diák korcsoport) I.
Nagy Viktória (diák korcsoport) I.
Takács Regő (diák korcsoport) I.
Windischmann Bence (ifi korcsoport) I.
Tóth János (serdülő korcsoport) I.
Kalocsai Péter (ifi korcsoport) I.
Vajda Martin(diák korcsoport) I.
Bakay Bálint (serdülő korcsoport) II.
Takács Boglárka (diák korcsoport) II.
Papp Ferenc (diák korcsoport) II
Zsilák Balázs (diák korcsoport) II.
Lőrincze Ditta (diák korcsoport) II.
Linczmajer Enikő (diák korcsoport) II.
Hajdu Balázs (diák korcsoport) II.
Ender Tamás (diák korcsoport) II.
Szoboszlai Dániel (diák korcsoport) II.
Csőgör Csenge (diák korcsoport) II.
Kovács Bendegúz (diák korcsoport) II.
John Réka (ifi korcsoport) II.
Vajda Bence (diák korcsoport) III
Gerstmán Bence (diák korcsoport) III
Patkó Botond (diák korcsoport) III.
Horváth Levente (diák korcsoport) III.
Hergovics Soma (diák korcsoport) III.
Tóth Balázs (diák korcsoport) III.
Csőgör Boglárka (diák korcsoport) III.
Kiss Csongor (diák korcsoport) IV.
Otvetcz Lóránd (diák korcsoport) IV.
Kékesi Péter (diák korcsoport) IV.
Zámbor András (diák korcsoport) IV.
Kapcsándi Lóránt (diák korcsoport) IV.
Vajda Gergő (diák korcsoport) IV.
Kalocsai Péter (serdülő korcsoport) IV.
Kékesi Attila (serdülő korcsoport) IV.
Csuta Áron (diák korcsoport) V.

A sportegyesület külön köszönet mond a bíróknak, edzőknek, támogatóknak és szülőknek, akik segítették, hogy egy tempós és sikeres versenyt rendezhetett a klub.

vehir
vehir
vehir
vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.