A Budapest úti kereskedelmi egységhez tartozó Balaton Pláza parkolója a hó közepétől fizetős lesz.
- A problémát nem a cég okozta, a magánvállalkozások a területüket oly módon hasznosítják, ahogyan számukra a legkedvezőbb - mondta Hartmannm Ferenc szocialista önkormányzati képviselő kedden, a bevásárló központ előtt tartott szemléltető sajtótájékoztatón.
– Ezzel azonban a városnak komoly gondot okoznak – magyarázta. Katanics Sándor MSZP-és országgyűlési és önkormányzati képviselő szerint ez egy újabb csapás a Veszprémben parkolni szándékozóknak.
– A környező utcák tele lesznek, mind a kapujáratok, mind a kisutcák. Ez csak következménye annak, hogy a három évvel ezelőtt beígért díjmentes parkolás csak fogadkozás maradt, annak ellenére, hogy erre maga a polgármester tett ígéretet a programjában. Ezzel szemben hónapról hónapra bővül a fizető parkolók száma. Ha a város nem gondolkodik el sürgősen, hogyan oldja meg ezt a problémát, akkor beláthatatlan következményei lesznek az ügynek – véli Katanics.
Megemlítette: a Lovassy gimnáziummal szemben felépülő parkolóház működtetése csak fokozza majd a gondokat, mert egyelőre a délután öt óra utáni, és a hétvégi parkolás ingyenes. Ez azonban nem feltételezi, hogy a magántulajdonos is érvényesíti majd az eddigi kedvezményeket.
- Az autósok a fizetős parkolóház helyett ott is környező utcákat választják majd – figyelmeztetett a képviselő.
Hartmann Ferenc hangoztatta, a városvezetésnek kötelessége foglalkozni ezzel a problémával és ezúton kéri a városfejlesztési bizottságot, amely a legilletékesebb ebben az ügyben, hogy a következő közgyűlésen álljon elő megoldási javaslattal.
A pláza vezetősége szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében kiemelte: ”a fizetős parkoló oka, hogy a környéken lakók és a dolgozók nagy számban hagyják autójukat a pláza fedett parkolójában, így sok esetben fordul elő, hogy a vásárlók nehezebben, vagy forgalmas időszakban nem találnak parkolóhelyet maguknak.”
