Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C

Mégis Veszprémbe látogathat a Giro mezőnye?

2021. június 4. 9:22 // Forrás: MTI
A kormány tárgyal a szervezőkkel, hogy a 2020-ban elmaradt, de már megtervezett és előkészített magyarországi szakaszokkal induljon jövőre az olasz kerékpáros körverseny.

Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos az olasz körversenyen szerepelt Valter Attila és Dina Márton részvételével szervezett csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: kormányelőterjesztést dolgoztak ki a jövő évi Grande Partenza és az első három szakasz magyarországi megrendezéséről. Az olasz szervezőkkel folynak a tárgyalások, és már csak apróságok vannak hátra. Hangsúlyozta, a tavalyra tervezett útvonalra támaszkodva, és az akkorra előkészített források biztosításával készülnek a rendezésre.

Mivel tavaly Veszprémet is érintette volna a Giro magyarországi útvonala, joggal remnykedhetünk benne, hogy sikeres tárgyalások esetén városunkba is ellátogat az olasz körverseny mezőnye. Ráadásul ezúttal versenyképes magyar kerékpárosoknak is szurkolhatnánk.

"A 2022-es Nagy Rajt sokkal perspektivikusabb lesz, mint a 2020-as lett volna. Jövőre szerencsés esetben akár négy magyar fiatal is elindulhat az olasz körversenyen. Tavaly dolgoztunk a háromszoros világbajnok szlovák Peter Sagan Magyarországra hozatalán, de itthon már van egy nála is nagyobb sztár. Valter Attila és Dina Márton Giro-szereplése után a jövő évi Nagy Rajt hatalmas népünnepély lehet Magyarországon" – mondta Révész.

Valter Attila - aki három napig élen állt összetettben az idei Girón - elárulta, mindhárom Grand Touron szeretne részt venni, és eddigi elképzelései alapján jövőre a Tour de France-szereplésért harcolt volna, "ám ha innen indul, bevállalok egy harmadik olasz körversenyt is".

A 2020-ra tervezett útvonalA 2020-ra tervezett útvonal

"Sajnálom, ha emiatt nem tudok a Tour de Hongrie-n indulni, ám már nagyon várom, hogy megmutathassam a csapattársaimnak Budapestet. Pályafutásom eddigi legjobb pillanata volt, amikor a rózsaszín trikóért a pódiumra lépve megláttam az épp akkor célba érő Marcit, aki döbbenten nézett rám. Ez extra löketet adott, különleges érzés volt" - fogalmazott.

Valter felidézte, az első Grand Tour-szerepléséhez képest sokkal magabiztosabb, tapasztaltabb volt, ám számos területen, így például az energiagazdálkodásban még lehet fejlődnie. Mint mondta, idén a mentális része volt nehezebb számára. "Örülök, hogy nemcsak ott voltam és letudtam, hanem élveztem és mosolyogtam abban a három napban. Lehet, jót tett, hogy ez nem négy-öt volt, jövőre kész leszek akár több napra is" - fejtette ki.

És hogy mit üzen a jövő generációinak? "Inkább focizzanak, ez egy nagyon nehéz sportág" – viccelődött.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.