Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Gyenge zápor és szél

2010. március 12. 0:24 // Forrás: webbeteg, MTI / vehir
Pénteken gyakran erősen felhős lesz az ég, kevés napsütésre elsősorban a nyugati megyékben lehet számítani.

Északon és keleten még előfordul hószállingózás, gyenge havazás, hózápor. Főként a Kisalföldön időnként erős széllökések kísérik az élénk északnyugati szelet. 0, 5 fok között tetőzik a hőmérséklet.

A szél gyenge marad, a hajnali órákra 0°C és -4°C-ig hűl a levegő, ám a délnyugati, nyugati határszélen, ahol felszakadozik a felhőzet, akár -5 és -10°C közötti értékek is előfordulhatnak.

Napközben északon és keleten még gyenge havazás, elszórtan hózápor kialakulhat, de számottevő mennyiségre már nem kell számítani. Délnyugaton pár órára a Nap is kisüthet. Az északnyugati szél a középső területeken megélénkülhet; így ott hófúvást is okozhat. A legmelegebb órákban 2-6°C várható.

Orvosmeteorológia

Pénteken is télies idő várható, de már a felszakadozó felhőzet mellett több helyen kisüt a nap. Gyenge hidegfronti hatásra számíthatunk. A hidegfront érzékenyek panaszai erősödhetnek. A hét végére is változékony hideg idő lesz. Fokozódik az energiaigény, de táplálkozásunkban ne a zsíros nehéz ételeket részesítsük előnybe, hanem a könnyen emészthető, energia dús táplálékokat. Teljes kiőrlésű gabonából készült élelmiszerek, friss zöldség és gyümölcs képezze a táplálékunkat. Fogyasszunk sok C vitamint, erősítsük ezáltal is az immunrendszerünket.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.