Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

EKF-támogatással kapott új termet a táncstúdió

2021. június 13. 15:00
A 31 éves Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió új próbatermét egy volt gyárépületből alakították ki a Budapest úton.

Az Európa Kulturális Főváros projekt pályázatának is köszönhető az az új táncterem, melyet szombat délután avatott fel a Budapest út 69. szám alatt a több mint 3 évtizedes múlttal rendelkező Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió. A projekt támogatásának köszönhetően újra benépesülhet az egykori gyárépület.

-Sok város, amely korábban elnyerte az EKF-címet, ipartelepeknek adott új funkciót. Veszprémben ez piciben már elkezdődött- mondta a szombati ünnepélyes megnyitón Porga Gyula polgármester, majd hozzátette: a beruházással egy kulturális közösségi attraktivitás jelenik meg, mely több szempontból is fontos esemény a város életében: egyrészt a táncstúdió egy régi álmát valósította meg, amely fontos ünnep az ide járó gyerekeknek és szüleiknek, másrészt fontos Veszprém városnak is, hiszen a város erejét az olyan közösségek adják, mint a Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió, mely több mint 30 éve bizonyítja a közösségben való gondolkodás erejét.

Kiszelyné Czibik Tünde és Porga Gyula szombat délután avatta fel az új tánctermet a Budapest út 69 szám alatt.Kiszelyné Czibik Tünde és Porga Gyula szombat délután avatta fel az új tánctermet a Budapest út 69 szám alatt.

Kiszelyné Czibik Tünde, a stúdió alapítója és vezetője a szalagátvágás előtt úgy fogalmazott, minden tánciskola álma, hogy saját helye legyen, hogy azt együttesének arculatára, otthonos, családias, a gyerekek és szülők örömére működő teremmé varázsolja. „A mi álmunk most valóra vált. A pandémia miatt kiszorultunk a Cholnoky Jenő Általános Iskolából, ezért új utakat kerestünk, és az EKF lehetősége segített az ötletelésben is. Nem csak egy új, technikailag felszerelt multifunkcionális tánctermet hoztunk létre, hanem megalkotjuk a nyitott műhelymunka projektjét is, mely új lehetőségeket fogalmaz meg számunkra a város kulturális életében”- mondta.

A szalagátvágást követően a stúdió tanítványai adtak műsort a megújult próbateremben. Az új helyszín a táncpróbákra alkalmas multifunkciós terem (képünkön) mellett öltözőkkel és vizesblokkal is rendelkezik.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Leuven lesz Európa egyik kulturális fővárosa 2030-ban kultúra Leuven lesz Európa egyik kulturális fővárosa 2030-ban Egy ciprusi, valamint egy uniós tagjelölt ország városa mellett a belgiumi Leuven lesz Európa egyik kulturális fővárosa 2030-ban - tájékoztatott az Európai Bizottság pénteken. 2025. szeptember 26. 12:35 Kilenc európai ország együttműködése erősíti az Európa Kulturális Fővárosa programok örökségét Európa Kulturális Fővárosa Kilenc európai ország együttműködése erősíti az Európa Kulturális Fővárosa programok örökségét Kilenc európai ország indított közös kezdeményezést annak érdekében, hogy az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program hosszú távú hatása erőteljesebben érvényesüljön a régiófejlesztésben, túlmutatva a cím viselésének évén. Az ECoC Echo elnevezésű projekt olyan megoldásokra összpontosít, amelyek segítenek megőrizni és tovább erősíteni a címviselés alatt létrejött lendületet, elősegítve a kulturális szektor növekedését, a regionális fejlődést és a nemzetközi együttműködést. 2025. június 10. 7:21 Orbán Viktor: a veszprémi CODE a bátor és szokatlan, vagyis a vagány gondolkodás szimbóluma CODE Orbán Viktor: a veszprémi CODE a bátor és szokatlan, vagyis a vagány gondolkodás szimbóluma Veszprém megmutatja azt, hogyan kell új dolgokat kitalálni, megépíteni, átalakítani, miközben azok maradunk, akik vagyunk, vagyis hogyan kell konzervatív módon leleményesnek lenni, – mondta Orbán Viktor csütörtök délután Veszprémben a CODE Digitális Élményközpont megnyitóján. 2025. február 27. 18:10

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.