Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ne legyünk a széthúzás nemzete!

2010. március 13. 4:37 // Forrás: Pannon Egyetem
Koszorúzással emlékeztek a Pannon Egyetem E épületében lévő emléktáblánál az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc hőseire pénteken.

Dr. Rédey Ákos az egyetem rektora, Halász Ildikó a Kommunikációs Iroda vezetője, és Andorka Miklós a Hallgatói Önkormányzat elnöke helyezték el koszorúikat. Dr. Rédey Ákos ünnepi beszédet mondott a koszorúzást követően a kamarateremben, majd átadta az egyetemi Média-díjat.

- Március 15-e lett a mintája minden megmozdulásnak, ami a szabadságért történt. Az üzenete örök érvényű. Nem csak a jelentése, hanem a története is gazdag. Ma talán úgy érezzük, hogy könnyű volt nekik, hiszen azonosítható volt az közös ellenség, ami erős egységbe képes forrasztani minden közösséget. Ez azonban csak egy felületes olvasat, hiszen a reform nagyjait, nem a közös ellenség, hanem a közös cél forrasztotta egységbe. 1848 nem csoda volt, hanem a tenni akarás eredménye, tettre kész elhivatott emberek műve. A modern magyar nemzet születésnapja. Olyan értékeket hordoz, amelyekre ma is büszkék lehetünk. Azonban szembe kell nézni a ténnyel, hogy a mai ifjúságot a nemzeti hagyományaink kevésbé foglalkoztatják. Egy átlagos baráti társaságban ma nem téma az aradi vértanúk vagy Kossuth és Görgey vitája. A mai fiatalság olyan világban szocializálódott, ahol az egyén sikere a cél. Más értékek, sajnos sok esetben állértékek kapnak hangsúlyt az életben. Ne a széthúzás, hanem az összefogás nemzete legyük. Nem a balsors tép szét bennünket, hanem mi saját magunkat.

Kulturális megemlékezésben közreműködött a Kőris Zenekar népzenei előadásával és Ács Tamás, a Pannon Egyetem hallgatója és a Forrás Színház színésze.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.