Egy február elején Székesfehérváron történt fegyveres rablással gyanúsítják a non-stop üzletet kirabló páros mindkét tagját, akik bűnügyi őrizetben van.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság ismeretlen tettesek ellen indított nyomozást, akik február 10-én hajnali 1 óra körül Székesfehérvár, Kelemen Béla utcában található UNO nonstop vegyeskereskedésbe bementek, majd sí-maszkkal a fejükön és fegyverrel a kezükben az eladótól a bevételt követelték. A sértettet több alkalommal megfenyegették, majd a pénzes kasszával - benne több, mint százezer forint készpénzzel -, valamint szeszesitallal és cigarettával elmenekültek.
A büntetőeljárás során a fehérvári nyomozók által beszerzett információk és adatok alapján a szálak két veszprémi férfihez vezettek.
A 44 éves Gy.Zs. és a 41 éves Z.Z. elfogására szerda hajnalban került sor. A Fejér Megyei és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság közötti jó együttműködésnek köszönhetően az elfogáskor a székesfehérvári nyomozóknak segítséget nyújtottak a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság „Jutas” Beavatkozó Alosztályának kommandósai is, tekintettel arra, hogy a bűncselekmény elkövetésekor mind a két férfinél fegyver volt, és ellenállásukra lehetett számítani.
Mind a két férfit lakásukban fogták el a rendőrök, majd ott házkutatást tartottak, melynek során előkerültek a rablás során használt fegyverek, sí-maszkok, valamint ruhák is. Ezek mindegyikét a fehérvári nyomozók lefoglalták.
A két személyt fegyveres rablás elkövetésével gyanúsítja a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. Jelenleg mind a két büntetett előéletű férfi bűnügyi őrizetben van. Gy.Zs. korábban erőszakos bűncselekmények elkövetése miatt, míg Z.Z. jellemzően vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt volt büntetve.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság kezdeményezte a Fejér Megyei Főügyészségen mindkettőjük előzetes letartóztatásának elrendelését.
A fehérvári nyomozók vizsgálják, hogy a két személy kapcsolatba hozható-e szintén a fehérvári UNO non-stop sérelmére márciusban elkövetett két másik rablással, illetve az ország más területén a közelmúltban elkövetett hasonló jellegű bűncselekményekkel.