Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Gerstmár: meg kell nézni, mit érdemes megtartani, vagy elhagyni a kényszerintézkedésekből az oktatás területén

2021. június 29. 14:11
Az LMP helyi önkormányzati képviselője, Gerstmár Ferenc az oktatási rendszer reformjait sürgette szerdai sajtótájékoztatóján.

"Ha megnézzük az elmúlt tanévet, azt látjuk, régen tapasztaltunk az oktatásban akkora rugalmasságot igénylő és annyira előre tervezhetetlen évet, mint amilyenben részünk volt. Köszönet jár mind a pedagógusoknak, mind a szülőknek, mind pedig a diákoknak. Bízunk benne, hogy a nyár folyamán mindenkinek lesz alkalma a fáradalmak kipihenésére" – mondta Gerstmár Ferenc szerda délelőtt, amikor a magyar oktatási rendszer megreformálásáról tartott sajtótájékoztatót.

Hangsúlyozta, az oktatásirányítás még nem pihenhet, hiszen most van idő megnézni, mi volt jó és hasznos a kényszerintézkedésekben: mi az, amit meg lehet tartani és őszre beépíteni az oktatás rendjébe; és mi az, amit el kell hagyni ahhoz, hogy az oktatás korszerűvé és még színvonalasabbá válhasson.

Kiemelte, hogy nem engedhető meg, hogy a társadalmi különbségek az oktatás működése miatt tovább fokozódjanak. Lépéseket kell tenni az esélyegyenlőség megteremtése felé a 18 éves tankötelezettség visszaállításával is, mondta.

"Alapvetés, hogy vissza kell adni az iskolák és a tanárok autonómiáját. A pedagóguspálya népszerűsítése sem várathat magára tovább, és a béreket is azonnali hatállyal kell megemelni a vetítési alap minimálbérhez kötésével, a pályakezdők fizetésének versenyképessé tételével. Végül, de nem utolsósorban az önkormányzatnak is van feladata. Az egyre nagyobb mértékben jelentkező pedagógushiány enyhítésére a bérlakásprogramjában szolgálati lakások kialakítását szükséges előirányozni. Nem felejthetjük, hogy bár az iskolák állami fenntartásúak, azért a mi iskoláink, vagyis a helyi közösségek iskolái" – összegezte gondolatait a zöld párt képviselője.

vehir.hu
további cikkek
Orbán Viktor: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába Orbán Viktor Orbán Viktor: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába Új realitás jön, új dolgok fognak történni - értékelte a miniszterelnök az amerikai elnökválasztást szombaton Budapesten, nemzetközi sajtótájékoztatón. Orbán Viktor úgy fogalmazott: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába. ma 12:35 Feltárul a rácsokon túli tabusított világ Life&Style Feltárul a rácsokon túli tabusított világ "Egy társadalmat nem az alapján kell megítélni, hogy hogyan kezeli a kiemelkedő polgárait, hanem az alapján, hogy hogyan bánik a bűnözőivel.” Dosztojevszkij mondata egyszerre alkalmas arra, hogy felkorbácsolja az indulatokat azoknál, akik a büntetés-végrehajtásban a társadalom jogos revansát látják a bűnözőkkel szemben, de ugyanúgy meg tudja világítani az emberarcúságot azokkal szemben, akik jogerős bírósági ítélettel a kezükben kényszerültek a börtönrácsok mögé. Nem véletlen, hogy ezzel az idézettel találkozik először az, aki az egykori veszprémi várbörtönbe belép. A történelmi falak még őrzik a tömlöcbe zárt betyárok utolsó sóhaját az akasztás előtt, ahogy a koncepciós perekben elítélt politikai foglyok imáit is és azt a szűnni nem akaró morajlást, ami a börtönök folyamatos ébrenlétére jellemző, miközben az idő mégis megmerevedik a raboknak, de ugyanúgy az őröknek is. A várbörtönben kialakított „Ember a rács mögött” című kiállítás nem egy középkori panoptikumot ígér. Nem is csupán egy történelmi utazást a sziklafalon kialakított legendás börtönben. Sokkal inkább egy morális tréning az ember lelkének. ma 12:27 TritonLife – ahol a kiválóság nem extra, hanem alapkövetelmény Life&Style TritonLife – ahol a kiválóság nem extra, hanem alapkövetelmény Az állami egészségügynek és a magánegészségügyi szektornak is ugyanaz a célja a nap végén: a betegek érdekeit a legjobban képviselni. Az ehhez vezető út viszont merőben különbözik, és amíg az állami szektorban sokszor csak egy TAJ-szám a páciens, addig a magánorvosi központok pont arra a bizalomra építkeznek, amire a legnagyobb szüksége van annak, aki valamiért orvoshoz fordul. Legalábbis a TritonLife Csoportnál így gondolkodnak, az eddigi eredményeik pedig úgy tűnik, hogy visszaigazolják ezt a stratégiát, ami még így is csak egy szelete annak a folyamatnak, ahogyan Magyarország egyik legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatója építkezik, többek közt a veszprémi központjaiban. ma 12:19 Egy 50 éves szaúdi férfi a magdeburgi támadás elkövetője közélet Egy 50 éves szaúdi férfi a magdeburgi támadás elkövetője Egy 50 éves Magdeburgban dolgozó szaúd-arábiai származású, migrációs hátterű férfi követte el a kelet-németországi város karácsonyi vására elleni támadást – jelentette az M1 aktuális csatorna berlini tudósítója a péntek késő esti híradóban. ma 9:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.