Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Meddig kell még várni?

2010. március 15. 2:49
A Jobbik veszprémi szervezete a Dózsa téren tartotta a forradalmi hősökre való megemlékezését vasárnap délután.

Kovács Rajmund a Jobbik hatos, és Forgó Gyula a hetes számú választókerület országgyűlési képviselő-jelöltje vasárnap délután a Dózsa téren emlékeztek az 1848. március 15-i történelmi eseményekre. Forgó Gyula a nemzeti ünnep jelentőségét méltatta, Kovács Rajmund pedig idézte a 162 évvel ezelőtt megalkotott 12 pontot, amelyek szerinte ma is aktuálisak.

– A mai napon emlékezünk a ’48-as hősökre, áldozatokra, kivégzettekre. Hajtsunk fejet azok előtt, akik vérüket és életüket adták egy szabad hazáért – fogalmazott ünnepi beszédében Kovács. – Ma is vannak politikai foglyok a börtönökben, nincs szólásszabadság és nincs igazi sajtószabadság sem. Meddig kell még várnunk, hogy a 12 pont elemei Magyarországon megvalósuljanak? Meddig várjunk? Évszázadokig?

A párt rendezvényén végül katonaénekek csendültek fel.
 


Forgó Gyula és Kovács Rajmund

Galéria
Meddig kell még várni?
Szausev Xénia

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.