Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 13. Antal, Anett
Veszprém
16°C
2026. június 13. Antal, Anett
Veszprém
16°C

Jönnek, mennek az ellenzéki politikusok a megyei közgyűlés frakcióiban is

2021. július 8. 11:07
Hosszú idő után július 8-án, csütörtökön ismét ülésezett a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése. Az ülés elején rögtön átigazolásról és frakciómegszűnésről is tettek bejelentést.

A járványhelyzet miatt hosszú hónapok után először tudott ülésezni Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése. A napirendi pontok tárgyalása előtt azonban fontos bejelentést tett egy ellenzéki képviselő, ami a közgyűlés frakcióinak összetételére is hatással volt.

A korábban a Momentumból a DK-ba átlépő Benedek Szilveszter bejelentette, hogy kilépett a Jobbik - Momentum közös frakcióból. Ezzel a Jobbik – Momentum frakció létszáma két főre csökkent, ami annak megszűnését eredményezte a megyei közgyűlésben.

Az utóbbi időben országos szinten nem ez az első eset, amikor egy ellenzéki politikus a pártjából átigazol, legfőképp a DK-ba. Legutóbb például Molnár Gyula, az MSZP egykori országos elnöke cserélte le a szegfűs logót a Gyurcsány-pártéra. Veszprémben korábban Varga-Damm Andrea Jobbikból való kilépése volt az az időszak, amikor jelentősebben átalakultak a párttagságok. A képviselőnő viszont nem átigazolt az egykori szélsőjobboldali pártból máshova, hanem saját formációt alapított, amihez Kovács Rajmund városi önkormányzati képviselő és Galambos István, a Jobbik megyei önkormányzati képviselője is csatlakozott.

A DK ezidáig Veszprém térségében még nem bonyolódott bele párttagsági cserékbe.

vehir.hu
további cikkek
Visszalépett a tapolcai jelölt, így egy régi arc lett a DK új elnöke politika Visszalépett a tapolcai jelölt, így egy régi arc lett a DK új elnöke Új pártelnököt választott a Demokratikus Koalíció, miután Dobrev Klára és az elnökség az áprilisi választási kudarcot követően lemondott. Az elnöki székért a párt tapolcai jelöltje, Bakk István is versenybe szállt, végül azonban visszalépett a megmérettetéstől. 2026. június 8. 15:16 Az európai uniós migrációs paktum ellen tüntettek közélet Az európai uniós migrációs paktum ellen tüntettek Az Európai Unió migrációs paktumának elutasítását követelték tüntetők jobboldali influenszerek által szervezett demonstráción pénteken Budapesten. 2026. június 6. 10:39 Magyar Péter: módosítjuk az alaptörvényt a köztársasági elnök leváltása érdekében közélet Magyar Péter: módosítjuk az alaptörvényt a köztársasági elnök leváltása érdekében Ha Sulyok Tamás nem mond le köztársasági elnöki tisztéről, a Tisza párt módosítani fogja az alaptörvényt - mondta a miniszterelnök hétfőn Budapesten, a Sándor-palota előtt tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette, az alaptörvény szerint több lehetőség van a köztársasági elnök leváltására, ezek között van a megfosztási eljárás, de a Tisza Párt "a köztársasági elnöki hivatal védelme, megmaradt tekintélye érdekében" nem ezt, hanem az alaptörvény módosítását választja. 2026. június 1. 11:36

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.