A Budapesti Rendőr-főkapitányság a nap folyamán száznál több rendezvényt több mint 1.900 rendőrrel biztosított - közölte honlapján a rendőrség. A BRFK szerint több tízezer állampolgár ünnepelhetett hétfőn a fővárosi rendezvényeken, ezeken a BRFK törvényesen és szakszerűen látta el feladatait. A BRFK közlése szerint munkatársaiknak elsősorban a közlekedés rendjének fenntartása, valamint a bejelentett rendezvények biztosítása volt a feladatuk.
A nap folyamán a rendőrök 32 személyt igazoltattak, hat feljelentés született különböző szabálysértések miatt; a rendezvényekkel összefüggésben személyi szabadságot korlátozó intézkedés nem történt, rendbontás sehol nem alakult ki.
Az Országos Rendőr-főkapitányság összegzése szerint négy településen kellett intézkedniük, feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel szabálysértés elkövetése miatt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság köszöni az állampolgárok együttműködését, hogy idén március 15-e valóban az ünnepről szólhatott - áll a rendőrségi közleményben.