Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Sajtónap a Megyeházán

2010. március 16. 2:44
Hagyományos fogadáson köszöntötték a megyei nyomtatott és elektronikus sajtó képviselőit a Szabad Sajtó Napja alkalmából.

Lasztovicza Jenő a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte hétfőn délben a megyei hagyományos sajtónapi fogadáson az egybegyűlteket. Szóvá tette, hogy a sajtó munkatársaira rendkívül felelősségteljes feladatok hárulnak, különös tekintettel a soron következő választásokra. Ebben az időszakban a politikusok és az újságírók felelőssége fokozottabb, és a szokásosnál is nehezebb körülmények között kényszerülnek ellátni a feladatukat.

Idén tizenkettedik alkalommal látták vendégül a sajtónap alkalmából a megyében működő nyomtatott és elektronikus sajtó munkatársait. Lasztovicza rendkívül fontosnak minősítette, az újságírók társadalmi szerepvállalását, az információk és ismeretek megszerzésében, tolmácsolásában és továbbításában vállalt feladatukat.

 

A sajtónap alkalmából arra kérte az újságírókat, hogy az elmúlt években követett gyakorlatnak megfelelően, saját belátásuk szerint, megfontoltan, tisztességgel közöljék a mindenki számára fontos információkat.

A meghitt légkörben zajló közös ünneplés kiváló alkalom volt arra, hogy a szakmabeliek megvitassák a sajtó és a sajtómunkások mind mostohább helyzetét, és szót váltsanak a megye és az önkormányzat tisztségviselőivel.

Galéria
Sajtónap a Megyeházán
vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.