Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprém Opennel pezsdült fel újra a teniszélet

2021. július 17. 9:12
A járvány okozta korlátozásokat a veszprémi teniszezők is megszenvedték, ezért már mindenki nagyon várta, hogy újra szabadon összegyűlhessenek egy versenyre. Hosszú idő után júliusban rendezhették meg újra a „Veszprém Opent”, azaz a Tenisziskola Veszprém Sportegyesület (TVSE) által szervezett nyílt teniszversenyt a Jutasi úti sportcentrum salakos pályáin.

Július 10-én tizenhét páros mérhette össze tudását három kategóriában, ami több mint harminc résztvevőt jelentett. A férfi amatőr és társasági kategóriák mellett vegyespáros versenyszámot is sikerült rendezni. Az egyszettes lebonyolításnak és a sok pályának köszönhetően mindenki legalább három mérkőzést tudott játszani a verseny alatt. A férfi amatőr páros Horváth István és Vörös László nyerte, a társasági párost Ortvein Zoltán és Váradi Imre, míg a vegyespárost Sallai Anikó és Vanyó Miklós.

Az előző héten rendezték a „Veszprém Open” egyéni számait, amelyekre tizenöten neveztek, és a lebonyolítási formának köszönhetően mindenki több mérkőzést játszhatott. Az első kategória versenyét Doma Patrik, míg a második kategóriáét Rácz Barna nyerte.

A TVSE 2017-ben alakult azzal a céllal, hogy egy kellemes teniszkörnyezet nyújtson minden korosztály és játéktudási szintű érdeklődő számára. Azóta rendszeresen rendezi versenyeit. Az egyesület azt reméli, hogy most már visszatérhet a veszprémi teniszélet a megszokott mederbe, és nem kell sokat várni az újabb versenyre sem.

Lázár Ottó, a TVSE elnökségi tagja a verseny után elmondta: láthatóan mindenki örült annak, hogy végre maszk- és távolságtartás nélkül lehettek újra együtt a teniszező közösség tagjai. A jó hangulathoz a versenyzés lehetőségén túl bográcsolással is hozzájárultak, így az elégetett kalóriákat rögtön vissza is tudták pótolni a játékosok.

Eredmények

Egyéni I. kategória
1. Doma Patrik
2. Szabó Bence
3. Bogdán Benedek / Gyuk Péter

Egyéni II. kategória
1. Rácz Barna
2. Nagy Zsolt
3. Magyar Zoltán / Vándor András

Férfi amatőr páros
1. Horváth István / Vörös László
2. Katona Ádám / Katona Imre
3. Gyuk Péter / Kurucz Bence
3. Makay Károly / Szabó István

Férfi társasági páros
1. Ortvein Zoltán / Váradi Imre
2. Jelencsics Bálint / Virág Vendel
3. Boros Attila / Lakatos Ferenc
3. Bódy Kornél / Dr. Orbán Csaba

Vegyespáros
1. Sallai Anikó / Vanyó Miklós
2. Tóth Krisztina / Horváth István
3. Bagi Ágnes / Rácz Zoltán
3. Tóth Brigitta / Rácz Barna

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.