2021. augusztus 3.
//
Hermina névnap

Nyilvánosságra hozták Ferenc pápa magyarországi programját

2021. július 21. 15:01
MTI
Nyilvánosságra hozták Ferenc pápa budapesti és szlovákiai látogatásának programját - közölte a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus titkársága az MTI-vel szerdán. Ferenc pápa szeptember 12-én, Budapesten a Hősök terén részt vesz a katolikus világesemény záró szentmiséjén.

A titkárság tájékoztatása szerint huszonegy év elteltével vesz részt katolikus egyházfő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson.  Mint írták, szeptember 12-én reggel nyolc óra előtt érkezik meg a pápát szállító repülőgép a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. 

Áder János és Ferenc pápa (fotó: MTI / archív)Áder János és Ferenc pápa (fotó: MTI / archív)

A hivatalos köszöntők után a katolikus egyházfő találkozik Áder János köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel, majd a püspökökkel a Szépművészeti Múzeumban. Ezután 10 órától Ferenc pápa fogadja a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának képviselőit és a zsidó közösségek képviselőit. A Szentatya mindkét rendezvényen beszédet mond.  A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséje 11 óra 30 perckor kezdődik a Hősök terén, amelyet Ferenc pápa celebrál. 

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 14.30-tól búcsúceremónia lesz, majd a katolikus egyházfő indul tovább Pozsonyba. Háromnapos szlovákiai látogatásán egyházi és világi vezetőkkel, a roma és a zsidó közösség tagjaival találkozik. Ferenc pápa felkeresi Kassa és Eperjes városát, szeptember 15-én pedig szentmisét tart a sasvári (Sastín) pálos kegyhelyen.

vehir.hu

További cikkek

Közügyektől való eltiltás. Mit jelent pontosan?
Közügyektől való eltiltás. Mit jelent pontosan?
A bűnügyi hírek közt gyakran szerepel a közügyektől való eltiltás fogalma. Mit tehet és mit nem, akit eltiltanak a közügyektől? A főügyészség megyei statisztikákkal válaszol.
Mégis elindulhat az előválasztáson Katanics Sándor
Mégis elindulhat az előválasztáson Katanics Sándor
A DK helyi politikusa közösségi oldalán jelentette be, hogy ugyan nem a DK színeiben, de várhatóan el tud indulni az ellenzéki előválasztáson ősszel.
Kerítésbe szorult kutyát mentettek a fűzfői tűzoltók Balatonalmádiban
Kerítésbe szorult kutyát mentettek a fűzfői tűzoltók Balatonalmádiban
Kollégánk szerkesztés közben lett figyelmes a síró kutyára, tárcsázta a 112-t.
Rétvári: megkezdődik a tankönyvek kiszállítása az iskolákba
Rétvári: megkezdődik a tankönyvek kiszállítása az iskolákba
Hétfőn megkezdődik az ingyenes tankönyvek kiszállítása az iskolákba; a kormány a kiadványok ingyenességével 13 milliárd forintnyi kiadást vesz le a magyar családok válláról - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára a Pest megyei Üllőn.
A közösségek ünnepe volt a szombati nap a térségben
A közösségek ünnepe volt a szombati nap a térségben
Több környező településen is most szombaton tartották meg a hagyományos falunapokat, amelyeket tavaly a járvány miatt nem lehetett megszervezni. A kulturális programok mellett a helyi értékek megőrzése és bemutatása volt az egyik kulcsmomentum.