Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Új szemlélet, felfogás: jönnek a fiatalok!

2010. március 17. 0:02
Hites Viktor az LMP megyei 7. számú választókerület jelöltjeként optimista és bizakodó, köszönhetően a pozitív visszajelzéseknek.

Több elképzelése van a helyi gondok megoldását illetően és fontos tartja az alap emberi értékek stabilizálását.

- Véleménye szerint ki a legesélyesebb az Ön körzetében? Önmagát hova sorolja?

- Legesélyesebb jelölt Navracsics Tibor a körzetemben. Hogy milyen eredményt érhetek el egyéni jelöltként, az sok tényező függvénye. Legfontosabb tartom, hogy mennyire sikerül a választópolgároknak újra megadni azt az érzést, azt az élményt, az LMP-nek és személy szerint nekem, hogy számít a szavazatuk, hogy a demokrácia akkor működtethető jól, ha abban minél nagyobb a választók részvétele. Amennyiben sikerül a választókerületben lakóknak bemutatni jól megfoghatóan az LMP elképzeléseit, azokat az alapértékeket, amit a jövőben parlamenti pártként képviselni kíván, és emellett megmutatni egy kicsit többet magamból, mint egy fiatal, jó irányban történő változás mellett elkötelezett tenni akaró jelöltből, akkor akár egy második helyet sem tartok kizártnak.

- Amennyiben harmadikként fut be az első fordulóban, visszalépteti-e a pártja, és ha igen, kinek a javára?

- Pártom nem léptet vissza. Amennyiben az első fordulóban eldől az egyéni mandátum kérdése, akkor gondolom nincs különösebben nagy jelentősége, ki lett második harmadik és milyen támogatottsággal. A kérdés az, ha lesz második forduló, akkor ott a harmadik jelölt visszalép-e valaki javára. Ami engem illet, ha sikerül bejutnom a második fordulóba, akkor azon leszek, hogy minél többen minél jobban megismerhessenek személyesen, és az alapján döntsék el, hogy engem látnának-e szívesen egyéni országgyűlési képviselőjükként, vagy mást.


Hites Viktor

- A parlamentben ellátandó feladatok mellett, Ön szerint milyen helyi problémák várnak megoldásra? Ehhez miképpen tud hozzájárulni, mint parlamenti képviselő?

- A parlamentben elsősorban az ország problémáinak kezelésére kell megtalálni a megoldásokat, és nem folyamatos lobbizást kell folytatnia a képviselőjelölteknek a saját térségük érdekében. Természetesen egy egyéni országgyűlési képviselőnek jól kell ismernie a választókörzetében tapasztalható problémákat, az lenne a helyes, ha az állampolgárokon és a civil szervezeteken keresztül minden probléma, és annak a megoldásának lehetséges javaslatai is, minél hamarabb eljutnának az adott választókerület egyéni képviselőjéhez, hogy aztán arra a döntéshozói szinten találják meg a jó megoldást. A legelőször megoldandó helyi probléma, szerintem a foglalkoztatás kérdése, ami országosan is egyre jelentősebbé válik, de a térségünkben, az utóbbi időben, sajnos ugrásszerűen megnőtt a munkanélküliség. Ebben biztos, hogy szerepet játszott a gazdasági válság is, de legalább ilyen mértékben, de szerintem valószínűleg ennél jelentősebb mértékben játszik szerepet a rossz foglalkoztatási helyzetben a rossz szabályozás, és foglalkoztatási szerkezet, ezen kíván országos és helyi szinten is segíteni az LMP a zöld fordulat elnevezésű gazdasági programjával. Nagyon fontosnak tartom a vidékfejlesztést, a mezőgazdaság működőképességének és foglalkoztatás növelő szerepének a visszaállítását. Érje meg újra állatot tartani legeltetni. Induljanak be a panelprogramok, az áramtakarékossági beruházások, hogy ezek lehetőséget teremtsenek az energiafelhasználásunk csökkentésére, és a foglalkoztatás növelésére. Fontos problémának érzem helyben a hulladékkezelés megnyugtató megoldását beleértve, a szelektív hulladékgyűjtés, biztonságos az ivóvízbázisunkat nem veszélyeztető hulladéklerakót, és a térség közlekedési rendszerének a felülvizsgálatát és helyes fenntartható mederbe terelését.

- Hogyan képzeli el magát és pártját ellenzéki szerepben?

- Szeretném, ha az LMP és én magam konstruktív ellenzéki szerepet tudnánk betölteni. Olyan javaslatokat szeretnénk tenni az asztalra, melyek jól átgondoltak, az adott problémát rendszer szinten képesek kezelni. Az LMP támogatni kíván minden olyan kormányzati döntést, amelyről azt gondoljuk, hogy az adott probléma hatékony megoldását jelentheti, és a magyar társadalom érdekeit szolgálja.

- Használ-e a demokráciának a 2/3-os többség?

- Ez attól függ, hogy egy esetleges kétharmadot elérő párt milyen döntések meghozatalára használja fel ezt a többséget. Szerencsésebb lenne, ha az LMP lehetne a „mérleg nyelve” egy-egy 2/3-os döntés meghozatalakor, mert ebben az esetben jobban biztosítottabbnak látnám, hogy olyan döntések születnének, amelyek valóban a magyar társadalom érdekeit képviselik.

- Miben látja pártja egyediségét, újdonságát?

- Húsz évvel a rendszerváltás után, mintegy „rendszerváltó” pártként a jelenlegi politikai elitből kiábrándult civil emberekből alulról szerveződve, szinte minden anyagi forrás hiányában, sikerült olyan szervezettséget elérnünk, annyi lelkes, változtatni akaró embert magunk mellé állítani, mellyel képes lehet bejutni a parlamentbe, és ott reményeink szerint egy egészen másfajta politikai kultúrát meghonosítani a hazai közéletben, mint ami kialakult a rendszerváltás óta eltelt időszakban.

- Ön szerint hátrány vagy előny, hogy a párt jelöltjeinek többsége eddig nem, vagy kevésbé foglalkozott politikával?

- Én egyértelműen előnynek tartom. Ettől hitelesek ezek az emberek, és ettől látják úgymond normálisan gondolkodva, és nagyon élesen a magyar társadalom valódi problémáit, és ezekre a problémákra reményeim szerint jó válaszokat lesznek képesek adni döntéshozói szinten is.

- Intenzív online kampányt folytatnak. Milyenek a visszajelzések?

- Számomra úgy tűnik, hogy egyre kevesebb felmérés tartja esélytelennek az LMP-t. Mellesleg nem csak on-line kampányt folytatunk, hanem igyekszünk az emberekkel személyesen is találkozni, hogy az elképzeléseinket elmondhassuk, kifejthessük minél szélesebb kör részére, és megmérethessük ezek az elképzeléseket. A visszajelzések alapján kifejezetten esélyesnek tartom az LMP-t a parlamentbe történő bejutásra. A legtöbb LMP-s éppen az SZDSZ ámokfutása, erkölcsrombolása, és korrupciós ügyei miatt vállalt politikai szerepet, mert szeretnénk, hogy ennek végre vége legyen, és elinduljon egy normális fejlődés irányába Magyarország. Bár a jelöltek elsöprő többsége soha nem foglalkozott korábban pártpolitikával, a véletlen folytán minden korábbi rendszerváltó pártból van egy vagy néhány képviselő jelöltünk. A véletlen folytán korábban csak az SZDSZ-ben megfordult politikus nincs a jelöltjeink között.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.