Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Föld Órája

2010. március 17. 5:00
A világ legnagyobb klímavédelmi akciójában Veszprém városa is részt vesz. Csatlakozzon Ön is az akcióhoz!

- Veszprém városa ezúttal is csatlakozott a Föld Órája programhoz – indította tájékoztatóját Debreczenyi János polgármester – hiszen nagyon fontos számunkra a minket körülvevő környezet. Ezúton szeretném felhívni az emberek figyelmét, hogy nagyon nagy kincs a mi Földünk. Erre nem szabad akkor rádöbbennünk, mikor már elvesztegettük az értékeit. A bolygónk nagyon kicsi, az életterünk, amely ellátja az emberiséget, pedig még kisebb. A felettünk tornyosuló légkör magassága, ahol még tud az ember lélegezni, körülbelül annyi, mint a város külső körgyűrűjének átmérője. Ezek után nem is kérdés, hogy mennyire figyelnünk kell a környezetünkre. Veszprém város ezzel a részvétellel is szeretne egy kicsit tenni a Földünkért.

Dr. Bense László Erik környezetvédelmi tanácsnok elmondta, a kezdeményezést a Természetvédelmi Világalap (WWF) indította el három évvel ezelőtt.



Debreczenyi János és dr. Bense László Erik

– A cél az volt, hogy felhívják a figyelmet az éghajlatváltozásra. Ennek egyik tényezője a Föld hőmérsékletének növekedése. A tavaly decemberi klímacsúcs találkozó egyik igazi eredménye, hogy a fejlődő országokat évente 100 milliárd dollárral támogatják, amelyet környezetvédelemre kell költeniük. Három évvel ezelőtt Magyarországról még mindössze négy település vett részt a projektben – folytatja a tanácsnok – 2009-re már 64 település regisztrált. Tavaly 88 ország csatlakozott, idén még négy, azaz 92, továbbá 3418 magánszemély és 39 település és 93 intézmény regisztrált a Föld Órája honlapján. Minden évben március 27-én, este fél kilenctől, egy órán keresztül sötétségbe borul a Parlament, a Művészetek Palotája vagy épp a tatabányai Turul-szobor. Idén is ugyanebben az időpontban zajlik majd az esemény, és kérem a lakosságot, hogy erre az egy órára kapcsolják le a lámpákat. Az idei esemény tiszteletbeli nagykövete Mei Lan, a panda, aki februárban költözött Amerikából egy kínai természetvédelmi parkba – ismertette Bense Erik. – Ezúton is köszönöm városunk vezetésének a döntésért, hogy egész éjszakára sötétségbe borul Veszprém.



Mei Lin, a nagykövet

Ezt követően hivatalosan is aláírták azt a dokumentumot, mellyel Veszprém csatlakozott a mozgalomhoz. A polgármester végül megnyugtatásként közölte, hogy a városban a köz és térvilágítást nem kapcsolják ki a köz- és közlekedésbiztonság megőrzésének érdekében. Elsősorban a díszkivilágításokat kapcsolják le és természetesen csak erre az egy éjszakára.

 

Tiger Szabolcs

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.