Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Akkor utolérte, vagy nem?

2010. március 18. 4:01
Egymást túllicitálgatva saccolgatják a közvélemény-kutatók, milyen arányban és kire szavaznak a magyar választópolgárok.

A Medián „legfrissebb” felmérése szerint a Jobbik nem érte utol az MSZP-t, az éllovas Fidesz-KDNP-lista támogatottsága csökkent, és ezzel két és fél év óta először, 60 százalék alá esett az ellenzéki pártszövetségre jutó szavazatok aránya. A második helyért folytatódik az MSZP és a Jobbik versenyfutása, mégpedig úgy, hogy mindkét párt szavazótábora növekedett. Az MDF és az LMP továbbra sem jutott túl az 1-2 százalékos szinten, igaz, náluk egyelőre az a fő kérdés, hogy hány helyen tudnak területi listát állítani s csak ezután lehet nagyobb megbízhatósággal lehet előrejelzést készíteni az esélyeikről.

A másik „legfrissebb” felmérés szerint - amit a Nézőpont Intézet tett közzé - viszont a teljes a Jobbik támogatása egy százalékkal megelőzi az MSZP-ét. A Fidesz támogatottsága 45 százalék, a szocialistáké továbbra is 11 százalék, a Jobbiké pedig 12 százalék. A felmérés szerint potenciálisan mind az MDF, mind az LMP elérheti az 5 százalékos küszöböt. Amennyiben a következő hetekben a listaállítás sikeres lesz mindkét párt esetében, éles küzdelem várható közöttük a még el nem köteleződött, de potenciálisan általuk megszólítható szavazókért.

Eszerint MSZP-Jobbik döntetlen, és az áprilisi választás egyetlen kulcskérdésére sincs válasz: nem biztos, hogy meglesz a Fidesz kétharmada, nem lehet tudni, melyik párt lesz a második, és bizonytalan az is, hogy hány párt jut be a következő Országgyűlésbe…

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.