Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Utazások az atomok világában

2010. március 18. 13:41
Pálinkás József az MTA elnöke az atomok szerkezetéről, tulajdonságairól és ütköztetéséről tartott előadást a fizika iránt érdeklődőknek.

Utazások az atomok világában címmel tartott előadást dr. Pálinkás József, az MTA elnöke, a VEAB előadótermében. A Debreceni Egyetem professzora elmondta, a fizika a világ megismerésének egy speciális formája, amivel már az ókor óta foglalkozik az emberiség. Ők még négy őselemben gondolkodtak, Demokritosz pedig „felfedezte” az atomot, az anyag legkisebb alkotórészét.

– A mai modern fizika Rutherford kísérleteire, az atomok ütköztetésére vezethetőek vissza. Az 1960-as években az ilyen típusú kísérleteknek köszönhetően rengeteg új részecskét fedeztek fel a tudósok. A részecskeütköztetés lényege, hogy felgyorsítunk két protont egy elektromágneses térben, majd összeütköztetjük őket. Kis sebességnél fény keletkezik, nagyobb sebességnél már új részecskék jönnek létre. A Cern-ben megépített Nagy-Hadron-Ütköztető (LHC) az utolsó és legnagyobb ilyen kísérlet, ugyanis ezzel az emberiség elért az ilyen irányú technikai fejlődés végső határára.

A tudomány mai állása szerint 12 részecske építi fel a körülöttünk lévő világot. Ezek a kvarkok, a protonok és neutronok alkotó elemei. Az anyagokat négy erő tartja össze, az erős kötés, a gyenge kötés, az elektromágneses és a gravitációs erő – mondta el az MTA Atommagkutató Intézetének elnöke és az atomi ütközés szakértője.

A professzor a világ keletkezéséről is ejtett néhány szót.

– Úgy véljük az ős-anyagban arányaiban minden egymilliárd anti-anyag részecskére egymilliárd-egy anyagi részecske jutott. Az ismert világegyetem ebből a plusz egy részecskéből alakult ki – mondta el előadása végén dr. Pálinkás József.

Tiger Szabolcs

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.