2023. június 6.
//
Norbert névnap

Ez vár ránk az olimpia utolsó előtti napján

Kajak-kenuban, öttusában, birkózásban és női vízilabdában is születhet - kisebb-nagyobb eséllyel - magyar érem szombaton, a tokiói olimpia utolsó előtti napján.

Kajak-kenuban a harmadik blokk mind a négy számában középfutamosok a magyarok, innen lehet bejutni a közép-európai idő szerint hajnali fél ötkor kezdődő finálékba. A Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összeállítású kajak négyes 500 méteren megnyerte előfutamát, a női kenu kettesek 500 méteres versenyében Balla Virág és Takács Kincső a második helyen végzett, akárcsak férfi kenu egyes 1000 méteren Adolf Balázs, így mindhárom egység egyből a középfutamba került.

A Nádas Bence, Béke Kornél, Tótka Sándor és Csizmadia Kolos alkotta férfi kajak négyes 500 méteren a reményfutamból jutott tovább. A magyarok az eddigi két döntős napon, kedden és csütörtökön összesen két-két aranyat és ezüstöt, valamint egy bronzot szereztek, így éremszámban az élen állnak, de a győzelmeket tekintve a listát három elsőséggel az új-zélandiak vezetik, és női K-4-ben is ők számítanak a legnagyobb riválisnak.

Női vízilabda-válogatottunk a bronzéremért csatázik - Fotó: MTI/Illyés TiborNői vízilabda-válogatottunk a bronzéremért csatázik - Fotó: MTI/Illyés Tibor

Öttusában – azután, hogy Kovács Sarolta pénteken bronzérmet nyert – szombaton a férfiak következnek Marosi Ádámmal és Kasza Róberttel a mezőnyben. Marosi a 2012-es londoni játékokon bronzérmet nyert, idén pedig csaknem 37 évesen világbajnok lett egyéniben, amire előzőleg 2009-ben volt képes. A 35 esztendős Kasza Róbert, aki egyéniben egy vb- és négy Eb-ezüsttel rendelkezik, az idei világkupákon jól szerepelt – a két szófiai állomáson másodikként és harmadikként végzett -, lábsérülése miatt azonban a kairói világbajnokságon nem indulhatott. A kiemelkedő szerepléshez most bravúr kell már Marosinak is, aki a csütörtöki körvívás után a tizedik helyről várja a folytatást, Kasza pedig 27. az úszás előtt, vagyis reálisan a középmezőnybe zárkózhat fel.

A férfi szabadfogású birkózók 65 kilogrammos súlycsoportjában Muszukajev Iszmail vigaszágra került, mivel negyeddöntős legyőzője a fináléig menetelt. Először a mongol Tulga Tumur Ochir ellen javíthat, és ha sikerrel jár, a bronzéremért mérkőzhet.

A női vízilabda-válogatott az első olimpia érmét gyűjti be, amennyiben szombaton legyőzi az orosz csapatot a bronzmeccsen.

A magyarok szombati programja (zárójelben a magyar idő):


BIRKÓZÁS (Makuhari Rendezvényközpont, A csarnok)
18.45 (11.45): FÉRFI SZABADFOGÁS 65, vigaszág: Muszukajev Iszmail-Tulga Tumur Ochir (mongol)
19.15 (12.15): FÉRFI SZABADFOGÁS 65, bronzmérkőzés (Muszukajev Iszmail?)

KAJAK-KENU (Sea Forest Kajak-kenu Pálya)
9.30 (2.30): középfutamok
9.30 (2.30): női C-2 500 m (Balla Virág, Takács Kincső)
9.52 (2.52): férfi C-1 1000 m (Adolf Balázs)
10.07 (3.07): női K-4 500 m (Magyarország)
10.28 (3.28): férfi K-4 500 m (Magyarország)
11.30 (4.30): DÖNTŐK
11.30 (4.30): NŐI C-2 500 M B-DÖNTŐ (Balla Virág, Takács Kincső?)
11.37 (4.37): NŐI C-2 500 M  A-DÖNTŐ (Balla Virág, Takács Kincső?)
11.45 (4.45): FÉRFI C-1 1000 M B-DÖNTŐ (Adolf Balázs?)
11.53 (4.53): FÉRFI C-1 1000 M A-DÖNTŐ (Adolf Balázs?)
12.12 (5.12): NŐI K-4 500 M B-DÖNTŐ (Magyarország?)
12.19 (5.19): NŐI K-4 500 M A-DÖNTŐ (Magyarország?)
12.37 (5.37): FÉRFI K-4 500 M A-DÖNTŐ (Magyarország?)

ÖTTUSA (Tokió Stadion)
14.30 (7.30): FÉRFI VERSENY (Marosi Ádám, Kasza Róbert)
14.30 (7.30): úszás
15.45 (8.45): bónusz vívás
17.15 (10.15): lovaglás
19.30 (12.30): lövészet-futás

VÍZILABDA (Tacumi Vízilabdaközpont)
13.40 (6.40): női bronzmérkőzés: Magyarország-Orosz olimpiai csapat

vehir.hu

További cikkek

Párizs 2024: Rasovszky kvótáért úszik majd a vb-n 10 kilométeren
Párizs 2024: Rasovszky kvótáért úszik majd a vb-n 10 kilométeren
A nyári világbajnokságon az első három között szeretne végezni a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyében Rasovszky Kristóf, hogy ezzel kvótát szerezzen a párizsi olimpiára.
Gyulay Zsolt: párizsi lázban égünk 500 nappal az olimpia előtt
Gyulay Zsolt: párizsi lázban égünk 500 nappal az olimpia előtt
Párizsi lázban égünk - mondta Gyulay Zsolt 500 nappal az olimpia előtt az M4 Sport Sporthíradójában.
A NOB alsó korhatár megállapítását javasolja a sportszövetségeknek
A NOB alsó korhatár megállapítását javasolja a sportszövetségeknek
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azt ajánlja a sportági világszövetségeknek, hogy szabjanak meg alsó korhatárt versenyzőik számára a nemzetközi viadalokon való indulás feltételeként.
Kónya Ádám 55. lett a lerövidített versenyben
Kónya Ádám 55. lett a lerövidített versenyben
Az orosz Alekszandr Bolsunov nyerte a férfi sífutók eredetileg 50, a mostoha időjárás miatt 28,4 kilométerre rövidített szabadstílusú versenyét a pekingi téli olimpián, ezzel a harmadik aranyérmét szerezte a játékokon.
Liu Shaoang: uraltam a vasárnapot
Liu Shaoang: uraltam a vasárnapot
Uraltam a vasárnapot, tökéletes futam volt - jelentette ki Liu Shaoang az után, hogy helyi idő szerint hétfőn este ünnepélyes keretek között átvette a rövidpályás gyorskorcsolyázók férfi 500 méteres számának aranyérmét a pekingi olimpián.