Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Amerikai katonák segítettek a gyulafirátóti iskolában

2021. augusztus 10. 16:00
A Veszprém mellett állomásozó amerikai hadsereg katonái segítettek a gyulafirátóti általános iskolában kipakolni a pincét. A társadalmi munkában 50 itt állomásozó katona vett részt, a jövőben pedig még több ilyen segítő akciót terveznek Veszprémben.

Kérni sem kellett, az USA-ból itt állomásozó katonák maguk jelentkeztek arra, hogy valamilyen formában segíteni szeretnék a helyi közösséget. Elsősorban olyan fizikai munkában vállalnának szerepet, amely kapacitás hiányában nehezebben megoldható. Így került a képbe a bázisuk szomszédságában lévő Gyulafirátót és az ottani Gyulaffy László Általános Iskola, ahol a pince kiürítését kellett megoldani.

Kedd délelőtt a 150 itt állomásozó amerikai katona közül 50-en érkeztek meg az iskolához és láttak hozzá a régi, használaton kívüli bútorok, eszközök kipakolásához az iskola pincéjéből, ahol a jövőben tataorázsi munkák lesznek. A kipakolás mellett szelektálták is az eszközöket, ugyanis az iskola vezetése az örökös ökoiskola cím birtokában erre is nagy hangsúlyt fektet. A pakoláson kívül az udvar szépítésében is részt vettek, itt a különböző játékokat festették le a U.S. Army Bravo Company 1-16 Infantry Battalion csapat tagjai.

Az effajta munkákat korábban a szülői munkaközösség tagjai végezték, ezért is nagy segítség most, hogy az amerikai katonák átvállalták ezt. Ahogy a helyszínen dr. Barta Edvától, a szülői munkaközösség vezetőjétől megtudtuk, egy ismerőse révén jutott el hozzá a katonák szándéka, miszerint segíteni szeretnék a helyi közösséget, ezután hamar összekapcsolták a segítő törekvést az iskola igényeivel.

A gyulafirátóti iskola életében nem újdonság, hogy katonákkal kerülnek kapcsolatba. A Magyar Honvédséggel már régi a kapcsolatuk, nyílt napokra is rendszeresen kilátogatnak a gyerkekkel, de az amerikaiakkal ez volt az első találkozásuk, tudtuk meg Mágedliné Kiss Eleonórától, az intézmény vezetőjétől a helyszínen.

A most itt állomásozó katonák egyébként az USA középső részéről, Kansas-ből érkeztek Veszprémbe. A társadalmi munka közben sikerült beszélnünk a csapat kapitányával, Atticus Blair-rel, aki elmondta, az amerikai hadsereg bárhol állomásozik és gyakorlatozik Európában, mindig igyekeznek jó kapcsolatokat kialakítani a helyiekkel és a közösség aktív és hasznos tagjai lenni, ez a törekvésük eredményezte az iskolai segítséget is.

A jövőben pedig még több ilyen akcióban szeretnének részt venni, éppen ezért folyamatos egyeztetésben vannak az önkormányzattal, ahol Hegedűs Barbara alpolgármester segíti ezt a törekvésüket, ő keresi azokat a lehetőségeket, ahol az amerikai katonák segíteni tudnak a város különböző pontjain és intézményeiben.

A társadalmi munka mellett pedig a helyi közösségi programokban is aktívan részt fognak venni, elsőként az előttünk álló hétvégén a jutaspusztai családi napon találkozhatnak velük a kilátogatók, itt egy futballcsapatot is megszerveznek az amerikaiak, akik várhatóan kiállnak majd a helyi csapat ellen szombaton.

Hajas Bálint
Kovács Bálint
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. ma 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. ma 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.