Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

hadsereg

Találkozott a veszprémi NATO-kontingens új vezetőjével a polgármester közélet Találkozott a veszprémi NATO-kontingens új vezetőjével a polgármester Porga Gyula az irodájában fogadta Domenico Oppedisano alezredest. 2025. március 19. 12:49 Magyarország nem csak haditechnológiát vesz, hanem a képességet, hogy megvédje magát honvédelem Magyarország nem csak haditechnológiát vesz, hanem a képességet, hogy megvédje magát „Valakik azt mondják, hogy nekünk mindenről csak a béke jut eszünkbe, de nem tágítunk az álláspontunktól.” – mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára és miniszterhelyettese Veszprémben szerda délután, amikor a Polgári Szalon vendége volt. A beszélgetésen szóba került az is, hogy Oroszország miért most és miért így támadta meg Ukrajnát, hogy milyen alapvető háborús stratégiai elvet hagytak figyelmen kívül. Valamint az is, hogy hol tart most a magyar haderőfejlesztés, továbbá a NATO-ról is új megközelítésben esett szó. 2023. június 30. 11:40 Amerikai katonák segítettek a gyulafirátóti iskolában Amerikai katonák segítettek a gyulafirátóti iskolában A Veszprém mellett állomásozó amerikai hadsereg katonái segítettek a gyulafirátóti általános iskolában kipakolni a pincét. A társadalmi munkában 50 itt állomásozó katona vett részt, a jövőben pedig még több ilyen segítő akciót terveznek Veszprémben. 2021. augusztus 10. 16:00
közélet
Ezúttal nem földet árulnak a Marson, hanem Marsot a Földön Eladó a Földön ismert legnagyobb, feltételezetten a Marsról származó ásványdarab - a kőzet New Yorkban a Sotheby’s aukciós ház közelgő árverésén lesz megvásárolható. Kapu Tibor elhagyta a Nemzetközi Űrállomást Az Axiom-4 küldetés tagjai, köztük Kapu Tibor kutatóűrhajós, hétfőn elhagyták a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetét, és magyar idő szerint 11 óra 7 perckor bezárult az asztronautákat szállító SpaceX Dragon űrkapszula zsilipajtaja is, hogy megkezdjék a leváláshoz szükséges előkészületeket. Szünetelt hétfőn az okmányokkal és járművekkel kapcsolatos ügyfélkiszolgálás a kormányablakokban A hétvégén történt hardvermeghibásodás következtében számos elektronikus közigazgatási szolgáltatás fennakadásokkal működött. Az eset a kormányablakos ügyfélkiszolgálás során használt rendszereket is érinti, emiatt július 14-én, hétfőn a kormányablakokban az okmányokkal és járművekkel kapcsolatos ügyfélkiszolgálás országosan szünetelni fog. Nem is görög a görögdinnye – és az sem biztos, hogy gyümölcs? Kevés gyümölcs – vagyis zöldség? – tartozik annyira a nyárhoz, mint a görögdinnye. Mézédes, lédús, frissítő, a hőségben szinte minden magyar hűtőjében ott lapul belőle egy nagyobb darab. A neve alapján talán sokan úgy gondolják, a görögdinnyét valamilyen formában a görögök honosították meg, esetleg onnan származik – a valóság viszont ennél sokkal izgalmasabb, földrajzilag pedig jóval délebbről indul. Gyulafirátót futballjáért dolgozik fáradhatatlanul Fogl Sándor Róbert kapta idén a Hadnagy László-díjat, amivel Gyulafirátót városrészért tett közösségi munkát ismeri el a város minden évben. A díjazott neve örökre összeforrt a rátóti futballal, ahol klubvezetőként és az utánpótlásnevelésért is sokat tett az évtizedek alatt. Ortodox egyházi vezetővel találkozott a veszprémi érsek Dr. Udvardy György veszprémi érsek pénteken délelőtt fogadta Sofronie Drincec nagyváradi román ortodox püspököt és kíséretét a veszprémi várban. Hétfőn indulhat haza Kapu Tibor Hétfőn indulhat haza Kapu Tibor kutatóűrhajós - közölte a HUNOR - Magyar űrhajós Program csütörtök este a Facebook-oldalán. Elutasította a Ursula von der Leyennel szembeni bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön. Az albérletpiac átalakulására számítanak a szakértők a következő hónapokban A keresleti viszonyok változásával jelentősen átalakulhat az albérletpiac a következő hónapokban - derül ki azokból az elemzésekből, amelyeket az ingatlan.com és az OTP Ingatlanpont közölt csütörtökön az MTI-vel. MÁV: feszített munka zajlik az észak-balatoni vonal helyreállításán Feszített munka zajlik a hétfői viharban megrongálódott észak-balatoni vasútvonal helyreállításán - mondta a MÁV-csoport szóvivője csütörtökön egy Facebook-videóban.
sport
Boszniai edzőtábor, hazai edzőmeccs és izlandi búcsúmérkőzés is szerepel a One Veszprém nyári progjamjában A One Veszprém HC férfi kézilabdacsapata augusztus 1-jén kezdi meg a felkészülést a 2025/26-os idényre. A programban boszniai edzőtábor, hazai edzőmeccs, valamint Aron Pálmarsson izlandi búcsúmérkőzése is szerepel – közölte hivatalos oldalán a klub. Vizes vb: a nyíltvízi úszók szerezhetik az első magyar érmeket Kedden az olimpiai távon, a nők 10 kilométeres versenyével megkezdődnek a nyíltvízi úszók küzdelmei a szingapúri világbajnokságon, ahol gyakorlatilag mindegyik számban éremesélyesek a magyarok. Klub-vb-after: a PSG edzője torkon vágta a Chelsea sztárját! – VIDEÓ Gianluigi Donnarumma kakaskodott, Luis Enrique lökdösődött, Joao Pedro pedig a földre került – a klubvilágbajnokság vasárnap esti döntőjét követően elszabadultak az indulatok! A Wimbledonban győztes Sinner negyedik Grand Slam-serlege mellé hárommillió fontot is kapott A világelső Jannik Sinner nyerte meg a férfi egyest a wimbledoni teniszbajnokságon, mivel a vasárnapi döntőben szetthátrányból fordítva, négy játszmában legyőzte a címvédő Carlos Alcarazt. Vizes vb: a japánokat is legyőzte a férfi vízilabda-válogatott Második mérkőzését is megnyerte a magyar férfi vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokság csoportkörében: Varga Zsolt együttese hétfőn 23-18-ra diadalmaskodott a japánok felett. Klubvilágbajnokság: a Chelsea megállította a döntőben a PSG-t A Chelsea nyerte az első, 32 csapatosra bővített labdarúgó-klubvilágbajnokságot, mivel vasárnap a New York-i döntőben 3-0-ra legyőzte a Paris Saint-Germain együttesét. Szoboszlai gólpasszt adott, Kerkez bemutatkozott a Liverpool első felkészülési mérkőzésén Szoboszlai Dominik gólpasszt adott, Kerkez Milos pedig bemutatkozott a Liverpool labdarúgócsapatában a másodosztályú Preston North End vendégeként 3-1-re megnyert felkészülési mérkőzésen. Strandkézilabda Eb: negyedik a magyar férfi válogatott, a nők a hetedik helyen végeztek A magyar férfi strandkézilabda-válogatott 2-1-re kikapott a világbajnok Horvátországtól az Európa-bajnokság vasárnapi bronzmérkőzésén, így a negyedik helyen végzett, míg a nők 2-1-re legyőzték Franciaországot a vasárnapi helyosztón, így hetedikek lettek. Új vezetőség a vármegyei labdarúgó-játékvezetés élén Fontos változás történt a vármegyei labdarúgás egyik meghatározó területén: a Magyar Labdarúgó-szövetség Veszprém Vármegyei Társadalmi Elnöksége 2030. június 30-ig Szilasi Szabolcsot nevezte ki a Játékvezetői Bizottság élére – olvasható a szövetség hivatalos közleményében. Megvan, mikor kezdi a bajnokságot a VSC Veszprém A labdarúgó NB III Észak-nyugati csoportjában szereplő VSC Veszprém július 27-én, vasárnap a Szombathelyi Haladás ellen kezdi meg a 2025/2026-os idényt a Városi Stadionban.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.