Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kis Franciaország Veszprémben

2010. március 19. 3:43
Párizsi hangulatok címmel fotókiállítás nyílt a Megyei Könyvtárban, a francia kommunikációs minisztérium pályázatára érkezett művekből.

Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közintézet és a Budapesti Francia Intézet által szervezett Franciaországi és párizsi hangulatok Veszprémben című fotókiállítást március csütörtökön nyitotta meg dr. Mihalovics Árpád, a Pannon Egyetem nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettese a Kisgalériában.

– Nem vagyok fotóművész, sem művelődéstörténész, mégis szívesen nyitom meg ezt a kiállítást. Három évet voltam francia földön, ezen kívül napi szinten foglalkozom külföldi ösztöndíjasokkal, és külföldi diákokkal – kezdte nyitóbeszédét dr. Mihalovics Árpád. – A fotókat amatőr művészek készítették, a francia kormány kulturális, és kommunikációs minisztere által kiírt pályázatra, amelyre ezernél is több fotó érkezett. Ebből az ezer fotóból 25 került falra, már 15 országban. Van köztük portréfotó, tájkép, és vannak beállított képek. Akik ismerik a franciákat, és látják ezeket a fotókat, azokban felmerül a kérdés, hogy a franciák valóban racionalisták?

A megnyitón közreműködött Bartos Sándor tangóharmónikával, Oroszi Fanni, és Jáger Eszter a Vetési Albert Gimnázium diákjai pedig verssel.

A kiállítás megtekinthető április 7-ig.

Galéria
Kis Franciaország Veszprémben
Ódor Eszter

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.