Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bekövetkezett, amire számítani lehetett: Gyurcsányék elérték, hogy Katanics már nem DK-s politikus

2021. augusztus 16. 14:08
Szombaton benyújtotta a kilépési nyilatkozatát Katanics Sándor a Demokratikus Koalíció pártigazgatójának, valamint Gyurcsány Ferenc pártelnöknek. Amögött, hogy a DK helyi embere alig fél év alatt a legerősebb ellenzéki politikus szerepéből a kilépésig jutott el, a zavaros veszprémi előválasztás áll és a demokratikus alapelveket nélkülöző központi pártutasítások sora.

"A DK-ból a mai napon kiléptem. Kilépési nyilatkozatom elküldtem a pártelnöknek és a párt igazgatójának." - Áll Katanics Sándor szombati Facebook-bejegyzésének a végén, az ide vezető út azonban hosszabb és bonyolultabb, mint egy bejegyzés a közösségi médiában.

Februárban érkezett a hír, hogy a DK nem az egyértelműen esélyes Katanicsot, hanem egy ismeretlen helyi ügyvédet, Csonka Balázst indítja az előválasztáson Veszprémben. Katanics már akkor jelezte a közösségi médián keresztül is, hogy nem hagyja ennyiben pártja vezetésének döntését és minden lehetőséget megvizsgál, hogy megmérettethesse magát az előválasztáson. Tiszteletben tartva az ellenzéki pártok által összetákolt összefogás szabályait, azaz, hogy az előválasztás nyertese indulna egyedüli kihívóként a Fidesz jelöltjével szemben a jövő évi országgyűlési választásokon.

Katanics Sándornak a DK színeiben végül erre sem adtak lehetőséget, azaz még az előválasztáson sem engedték indulni, így történhetett meg az, hogy a DK helyett a Civil Bázis Egyesület fogadta köreibe, ők lettek a jelölő szervezet, majd a Momentum jelezte, hogy megadják neki az előválasztáson való elinduláshoz szükséges befogadó nyilatkozatot, sőt támogatják is. Az a Momdentum, akik indulásuk idején az egyik legfontosabb célkitűzésüknek azt fogalmazták meg, hogy jobb- és baloldalon is leváltsák a politikai elitet, most egy több évtizede az MSZP-ben, majd a DK-ban politizáló személynek nyújtottak mentőövet.

Szombati hír, hogy a DK viszont így is megvétózta Katanics regisztrációját a hatpárti összefogáson belül, ráadásul indoklás nélkül tette mindezt.

Vélhetően ez volt az utolsó csepp az amúgy is feszültséggel teli viszonyban Katanics Sándor és a Gyurcsány vezette párt között. A veszprémi politikus a Facebook-on is reagált erre a hírre, amelynek a végén bejelentette, hogy otthagyja a pártot, amelynek azóta tagja, hogy Gyurcsány kivezette az MSZP-ből.

Katanics mellett Zakar Csaba, önkormányzati képviselő és a DK helyi alapszervezetének alelnöke is jelezte kilépését a DK-ból, valamint úgy tudjuk, hogy néhány másik tag is bejelenti a közeljövőben ezt az elhatározását.

Az előválasztásra a regisztráció határideje vasárnap este járt le, a következő napokban pedig talán kiderül, hogy ott lesz-e Katanics Sándor neve az előválasztáson a jelöltek között.

FRISSÍTÉS: Katanics Sándor hétfőn jelentette be, hogy a Választási Bizottság jóváhagyta az indulását az előválasztáson, igaz ez a döntés 72 óráig megtámadható.

vehir.hu
további cikkek
2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. 2024. március 28. 15:09 Költséget vetettek, kenyeret törtek közgyűlés Költséget vetettek, kenyeret törtek A ciklus vége előtt néhány hónappal alakult át az ellenzéki térfél; elfogadták a költségvetést; újabb kedvezményekkel bővült a Veszprém kártya. Összefoglalónk a februári közgyűlésről. 2024. február 29. 22:26 Kezd testet ölteni egy baloldali formáció Veszprémben Adamecz Zoltán főszereplésével választás 2024 Kezd testet ölteni egy baloldali formáció Veszprémben Adamecz Zoltán főszereplésével Egyelőre zárt ajtók mögött, de már lehet, hogy formálódik egy baloldali együttműködés Veszprémben. Csütörtökön az Adamecz Zoltán nevével fémjelzett Együtt Veszprémért Egyesület tagsága találkozott egy belvárosi vendéglátóhelyen az LMP-s Gerstmár Ferenccel és a párt országos társelnökével, Ungár Péterrel. Habár a találkozó zárt ajtók mögött zajlott, portálunk megpróbálta kideríteni, hogy mi történt valójában csütörtök este. Jelenleg több ellentmondás is van még a történetben, de az már körvonalazódik, hogy a baloldal zöldebbik fele igyekszik felsorakozni Adamecz mellett. 2024. február 19. 11:59 Újraélesztik a Veszprém-kártyát, bemutatkozott az új rendőrfőnök Újraélesztik a Veszprém-kártyát, bemutatkozott az új rendőrfőnök Komoly kedvezmények várnak a veszprémiekre: új tartalommal töltik meg a Veszprém-kártyát. Erről is döntött a képviselő-testület a januári közgyűlésen.  2024. január 23. 17:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.