Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Lejárt a határidő

2010. március 20. 3:54 // Forrás: MTI
Az eddigi adatok szerint három párt, a Jobbik, a Fidesz és az MSZP indított mind a 176 egyéni választókerületben jelöltet.

Péntek délután négy órakor lejárt az ajánlószelvény-gyűjtési és jelöltállítási határidő az áprilisi országgyűlési választásra. Az Országos Választási Iroda adatai szerint délutánig 834 jelölt adott le ajánlószelvényeket, közülük eddig 741-et vettek nyilvántartásba. Pénteken 19 óra 15 percig az LMP-nek 74, az MDF-nek 62, a Civil Mozgalomnak és a Munkáspártnak 16-16 nyilvántartásba vett egyéni jelöltje volt. Az MDF és az SZDSZ pedig 10 közös jelöltet állított.

Az MSZDP 9, a Torgyán-Kisgazda párt és a MIÉP 6-6 jelöltet tudott állítani. További hét szervezet állított még jelöltet, illetve jelölteket. Tizenhat független jelöltet is nyilvántartásba vettek.

Az MDF-nek eddig 5, az LMP-nek és a Munkáspártnak 3-3, az MSZDP-nek pedig egy területi listája van. Az országos lista állításához legalább 7 területi listára van szüksége a jelölőszervezeteknek.

A jogorvoslati eljárások végső esetben akár április 3-áig is elhúzódhatnak, így a végső számokra még várni kell. Az egyéni választókerületi bizottságok péntek délután üléseznek, és folyamatosan veszik nyilvántartásba a jelölteket.

Az országgyűlési választáson csak azok indulhatnak jelöltként, akiknek sikerült összegyűjteniük 750 érvényes ajánlást, leadták a választási bizottságoknál és a testületek az ajánlások ellenőrzése után a jelöltet hivatalosan nyilvántartásba vették. A péntek délután négy órai határidőn túl beérkező ajánlásokat és jelentkezéseket a bizottságok már nem fogadhatják el.

Ezzel lezárult a választási eljárás egyik legvitatottabb része, a "nulladik fordulónak" is nevezett ajánlásgyűjtés.

Azokat a jelölteket, akik közvetlenül a péntek délutáni határidő előtt adták le ajánlószelvényeiket, a választási bizottságok három napon belül, azaz legkésőbb hétfőn veszik nyilvántartásba.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.