Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C

Ezt a pár dolgot érdemes tudni az MCT olaj kiválasztásánál

2021. augusztus 23. 9:54

Aki hallott már a CBD olajok jótékony hatásáról, tudja milyen jót tesz az emberi szervezet számára a kenderből kinyert, de tudatmódosító hatást nem okozó természetes olaj. A választásnál azonban nem kis fejtörést okozhat az, hogy melyik a számunkra jótékony hatású olaj, hiszen a piacon többféle megjelöléssel többféle olaj is kapható. Aki érintett a témában, annak a választásnál segítség lehet az alábbi összefoglaló.

CBD, vagy MCT olaj?

A CBD olajok hatása rendkívüli, számos betegség esetén segítségül hívhatja az ember. Napjainkban ezt az egyre inkább elterjedt, és egyre szélesebb körben alkalmazott csodaszert, tulajdonképpen már ősidőktől fogva ismert és használt is az ember. A más néven kannabidiolként is ismert hatóanyag meglehetősen kevés mellékhatást idéz elő, korosztálytól és egészségügyi állapottól függetlenül használható - ez a tény, és az is, hogy 2018-ban a WHO biztonságos vegyületként ismerte el, hozzájárult ahhoz, hogy ma már sok esetben használják a CBD-t.

Az MCT-olajjal kicsit meg lehet gyorsítani a CBD hatást, mivel az MCT a CBD hordozójaként működik, a segítségével a jótékony hatású kannabinoid gyorsabban és nagyobb mennyiségben is jut a véráramba. Ezzel még inkább erősítve az immunrendszert.

Az MCT közepes láncú zsírsavként segíti a szervezet működését, ezt neve is bizonyítja, hiszen az a Medium Chained Triglycerides rövidítéséből származik. Az MCT természetes úton segít a fertőzések leküzdésében, anyagcsere javításában. Olyan hatóanyag, ami a kókusz- és pálmaolajban is megtalálható.

Mit jelent a százalékos megjelölés a CBD és MCT olajok esetében?

Minden CBD olaj csomagolásán százalékos számmal fel van tüntetve az az arány, ami a CBD olaj koncentráltságát jelöli. Ha a termék csomagolásán az MCT feltüntetését is láthatjuk, az azt jelenti, hogy az egy CBD-MCT aromaolaj, vagyis az azt jelenti, hogy az adott termék aktív CBD hatóanyag MCT olajban van feloldva. Amennyiben egy gyorsabb és hatékonyabb CBD terméket kívánunk vásárolni, akkor érdemes körülnézni a Marry Jane svájci MCT olaj, illetve CBD olaj kínálatában. A feltüntetett százalék mennyiség feltüntetése alapján választhatunk a weboldalon szereplő kínálatból.

A termékeknél feltüntetett arány azt jelöli, hogy hány mg aktív CBD van oldva az adott kiszerelésben, illetve azt, hogy az adott terméknél milyen arányú CBD koncentráltság van jelen.

Példaként: az 5%-os, 500mg-os CBD olajban 500mg aktív CBD található. A Marry Jane svájci termékeinek fiolái a legtöbb esetben 10 ml-es kiszerelésben kaphatóak, ami nagyjából 260-290 csepp olajat jelent. A fenti példával számolva, összeségében egy 10 ml-es fiola egy cseppjében nagyjából 1,7-1,9 mg 5 %-os CBD-t tartalmaz.

Egy cseppnyi CBD olaj kiszámolása minden terméknél egyszerűen megtehető, nem kell mást tenni, mint a mg-ban megadott értéket el kell osztani az üvegcsében található cseppek számával.

A CBD termékek vásárlásánál fontos a mg-ban megadott szám vizsgálata, ugyanis ennek magasabb értéke magasabb CBD tartalmat, így nagyobb mértékű hatóanyagtartalmat is jelöl.

vehir.hu
további cikkek
Dupláznak az Őrült Nők Veszprémben Őrült nők ketrece Dupláznak az Őrült Nők Veszprémben Hatalmas az érdeklődés Az Őrült Nők Ketrece című előadásra Veszprémben, ezért a már május 18-ára meghirdetett, este 8-kor kezdődő előadás mellett aznap fél 3-kor is színpadra kerül a kultikus darab a Veszprém Arénában. Az előadás előtt két órával pedig az érdeklődők szintén találkozhatnak a szereplőkkel és betekinthetnek a kulisszák mögé is. 2025. március 18. 11:49 Botra fel! – Veszprémben is elindulnak a nordic walking túrák közélet Botra fel! – Veszprémben is elindulnak a nordic walking túrák Nem a szauna az egyetlen dolog, amit a finnek adtak a világnak és jótékony hatással van az ember fizikai és lelki állapotára egyaránt. A nordic walking amilyen egyszerű sport, olyan sok előnye van, viszont itt sem árt, ha szakavatott oktatótól kap segítséget az ember a kezdő mozdulatok elsajátításához. A Tourinform Veszprém idei legaktívabb programján az ország legnevesebb nordic walking edzőjével kelhetnek útra az érdeklődők Veszprémben. De, hogy pontosan mit kínál a március 21-ei program és honnan ered a nordic walking, arról cikkünkben lerántjuk a leplet. 2025. március 12. 22:49 A belváros egy eldugott zugában ismertük meg, hogy mitől lesz valóban élmény az étkezés gasztronómia A belváros egy eldugott zugában ismertük meg, hogy mitől lesz valóban élmény az étkezés Veszprém egyik legújabb ételkiszállító vállalkozása, a Zugkonyha nem attól lesz egyedi, hogy gondosan megválogatott alapanyagokból dolgoznak. Nem is csak attól, hogy a sütőlapnak ideje sincs kihűlni, hiszen a hét minden napján, reggeltől késő estig sercegnek rajta a húspogácsák. A Zugkonyhásoknak titka valami egészen másban van. Zsuzsit és Norbit a belváros egyik eldugott zugában kerestük meg, és miközben vártuk az ebédünket, kicsit a veszprémiek ízlését is megismertük. 2025. február 2. 20:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.