Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Lehetőség a magyarázatra

2010. március 21. 1:53 // Forrás: fidesz
Az Országgyűlés honvédelmi bizottságának fideszes tagjai a testület összehívását kezdeményezték keddre az izraeli kémrepülőgépek ügyében.

Itt "lehetőséget kívánnak adni a kormány illetékeseinek, a honvédelmi miniszternek is, hogy magyarázatot adjanak, mit történt az elmúlt napokban". Ezt Simicskó István, a parlament nemzetvédelmi bizottságának KDNP-s elnöke mondta szombaton sajtótájékoztatón.

Simicskó István hozzátette: a magyar állampolgárok jogosan várják el a kormánytól, hogy ezt a tájékoztatást tegye meg, például azzal kapcsolatban, milyen célból érkeztek a repülőgépek Magyarország légterébe, milyen gyakorlatot végeztek itt, milyen okból tették mindezt, és miért pont a választások előtt néhány héttel.

A Fidesz a honvédelmi bizottság összehívását kezdeményezte a kémrepülőgépek ügyében

Simicskó István elképesztőnek nevezte, hogy a Magyarország védelmének megszervezésére, kiépítésére hivatott Honvédelmi Minisztériumnak (HM) fogalma sincs arról, hogy másik ország hadseregéhez tartozó kémrepülőgépek repültek be az ország légterébe.

A politikus megdöbbentőnek tartja azt is, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök is csak az újságokból értesült arról, mi is történt.

Mindez szerinte azt mutatja, hogy a kormány dilettáns módon végzi a munkáját.

Simicskó István a HM-ben kipattant korrupciós botrányokra emlékeztetve úgy fogalmazott, hogy "most egy új kudarc fémjelzi a minisztérium tevékenységét", ezért a Fidesz továbbra is úgy véli, Szekeres Imre miniszternek le kellene mondani.

Az izraeli kémrepülőgépek magyarországi jelenlétét a Magyar Nemzet fedte fel csütörtöki lapszámában. Az izraeli légi- és űrerők két, "első ránézésre civil küllemű" felderítőgépe repült át az ország felett, kétszer megközelítették a ferihegyi nemzetközi repülőtér leszállópályáját, majd leszállás nélkül távoztak - volt olvasható a lapban.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.