2023. június 10.
//
Margit névnap

Családi napot tartottak a lakótelepen

2021. augusztus 29. 17:12
Többek között cirkuszi légvárral, házi kemencés finomságokkal, koncertekkel és nemzetiségi programokkal várta a Veszprém Agóra a családokat vasárnap a Kálvin János Parkban.

Ha más nem, a hűvösre fordult napok menthetetlenül jelezték, hogy közeleg a nyár vége. Persze ne keseredjünk, lesz még indián nyár és az élet nem áll meg a legmelegebb évszak végével. Illik azonban méltón búcsúztatni a nyarat, az Utcazene Fesztivál után pedig a Veszprém Agóra Családi napja nyújtott ehhez muníciót.

A szervezők gondoltak kicsikre és nagyokra egyaránt. Előbbiek a kellemesre fordult időjárásnak köszönhetően Mihály Réka Masni és Pocó bábos gyerekkoncertjét élvezhették, kipróbálhatták a Mosolyvár Játszóház cirkuszi légvárát, családi, ügyességi vetélkedőkön vehettek részt. 

A rendezvényen a helyi nemzetiségi önkormányzatok, így az Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat és a Veszprémi Örmény Nemzetiségi Önkormányzat is szerepet kapott, akik kézműves foglalkozásokkal és csellókoncerttel készültek. 

Egy hét múlva rendezik meg a Kolostorok és Kertek területén az Európa Pikniket, de aki szeretett volna többet is megtudni az EU sokszínű nemzeteiről, az uniós lehetőségekről, azoknak érdemes volt betérni az Európa Sátorba. Aki pedig inkább játszani szeretett volna, az a Játékos tudomány program keretében próbálhatta ki tudását tudományos, ügyességi, logikai és népi játékok keretében, vagy akár óriás társasokkal is szórakozhatott.

Nem unatkoztak a felnőttek sem: a közönséget többek között Szabó Ádám szórakoztatta, közben pedig házi kemencés finomságokból, pálinkákból és borokból lehetett csemegézni.

A rendezvény a CLLD pályázat TOP-7.1.1-16-H-073-9-01 – „Élmény, közösség, tudás” családi programok az Agórával keretein belül valósult meg. 

vehir.hu
Domján Attila

További cikkek

Elindult a V-Bike tesztüzem, a lakosság július 1-jétől használhatja a bringákat
Elindult a V-Bike tesztüzem, a lakosság július 1-jétől használhatja a bringákat
A V-Bike közbringarendszer Magyarország első olyan közösségi kerékpáros rendszere, ahol minden bicikli elektromos rásegítéssel rendelkezik. Fontos mérföldkő, hogy elindult a rendszer tesztüzeme a kivitelező és az üzemeltető részvételével annak érdekében, hogy a hivatalos használatba vétel idejére, július 1-re minden tökéletesen működjön – közölte a Polgármesteri Hivatal.
Veszprémi és környékbeli pedagógusok munkáját ismerték el
Veszprémi és környékbeli pedagógusok munkáját ismerték el
Pedagógusnap alkalmából idén is elismerték a kistelepülések pedagógusait, valamint a Veszprémi Tankerület Központ Lámpás díjai is gazdára találtak.
Párbeszédet javasol a Balatonról Navracsics Tibor
Párbeszédet javasol a Balatonról Navracsics Tibor
A területfejlesztési miniszter szerint párbeszédet kellene indítani a Balatonról, amelyben az üzleti élet, a környezetvédelem, a kulturális élet szereplői, a helyiek, az itt üdülők és az alkalmi látogatók is részt vennének.
Egy nap alatt elfogták az ötvenmilliós betörőt a veszprémi rendőrök
Egy nap alatt elfogták az ötvenmilliós betörőt a veszprémi rendőrök
Május végén egy dózsavárosi lakásba törtek be a betörők, ahonnan ötvenmillió forint értékben vittek el értéktárgyakat. Az esetnek több tanulsága is van, amiről szerdán sajtótájékoztató keretében számoltak be a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. Ugyanitt bemutatták azokat a tárgyakat is, amiket azóta megtaláltak a nyomozók, valamint a videófelvételt, amikor bilincsben elvezetik az egyik elkövetőt, akinek az elfogásához 24 órára volt csak szüksége a rendőröknek. Cikkünkben mi is megmutatjuk ezeket a részleteket.
Pedagógusnap Veszprémben: a vár ereje nem a falakon, hanem a várvédőkön múlik
Pedagógusnap Veszprémben: a vár ereje nem a falakon, hanem a várvédőkön múlik
Idén is átadták a Ranolder-díjakat Veszprémben, amivel rendszerint a város pedagógusait tüntetik ki minden évben. Az ünnepségen Porga Gyula polgármester a pedagógus társadalom jelenlegi helyzetéről is kendőzetlenül beszélt, megtartva az ünnepség méltóságát és a tanárok iránti tiszteletet.