Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Gyatra munkát végeztek

2010. március 22. 16:32
Debreczenyi János figyelmezteti a csatorna-beruházás kivitelezőit, az önkormányzat nem fizet a rossz munkáért.

– A városnak rendkívül fontos, hogy sikeresen szerepeljen a különböző pályázatokon, hisz ezzel rengeteg embernek és családjának ad kenyeret. Ugyanakkor kötelességünk a minőségre is odafigyelni – indította Debreczenyi János a sajtótájékoztatót.

– A városban 3,3 milliárd forintért valósul meg a csatorna-rekonstrukciós program, amelyen most a Swietelsky Magyarország Kft. dolgozik. A múlt hét csütörtökön kaptam meg a hivatal szakembereitől azt a jelentést, melyben az eddig elkészült 5 km-es szakasz ellenőrzéséről készült. A szakembereink azt tapasztalták, hogy a kivitelezés minősége meg sem közelíti azt az elvárt szintet, amely szerződésben kötve van. Magam is járom a várost és látom, milyen állapotok uralkodnak. Emellett rendszeresen érkeznek lakossági bejelentések is, mely szerint a kivitelező nem vigyáz a zöld területekre, nem vigyáz a növényekre, olyan fákat is levágnak, melyre nincs engedélyük. Ehhez többen fényképeket is csatolnak, bizonyítékul. A másik komoly probléma, hogy a már elkészült szakaszokon a visszatemetett földet nem tömörítik megfelelően, emiatt fenn áll a veszélye, hogy beszakadnak az útfelületek. A jelentés tanúsága szerint gyalázatos eredmények születtek a szondás vizsgálatok során – folytatta Debreczenyi János.

– Összességében azt kell elmondanom, hogy a műszaki ellenőrök figyelmeztetései ellenére, a tervektől eltérően a kivitelező nem biztosítja a munkálatok műszaki követelményeit. Minden Veszprémben dolgozó kivitelezőnek tudomásul kell vennie, hogy első osztályú munkát várunk el – figyelmeztetett nyomatékosan a polgármester. – Ezt ki is fogjuk kényszeríteni. Nem fogjuk kifizetni azokat a pénzeket, melyek mögött nincs meg a tényleges teljesítés. Ha a Swietelsky arra számít, hogy támogatások elszámolása miatt úgy is fizetnünk kell, most mondom, hogy nem. Senki sem gyakorolhat pressziót az önkormányzatra. Mivel a kivitelezőt a közbeszerzési törvény hibája miatt leváltani nem lehet, így az átadást követően szakemberekkel fel fogjuk mérni, hogy milyen költségei vannak a rosszul elvégzett munka kijavításának. Azt az összeget a jelenlegi kivitelezőnek járó összegből levonjuk és egy másik céget bízunk meg belőle a javítási munkálatokkal. Természetesen nekünk fontos az is, hogy az építőiparban dolgozó embereket munkához juttassuk. Nem őket akarjuk megkárosítani, hiszen mi is jól tudjuk, ha egy tömörítő gép nincs a helyszínen, az nem az ott dolgozó munkások hibája, hanem a vezetőségé.

A cég képviselőit mind a ma délelőtti szakmai konferenciára, mind a mostani sajtótájékoztatóra meghívtuk, ám ők egyik alkalommal sem látták szükségességét, hogy megjelenjenek, vagy a távollétük okáról tájékoztassanak – mondta el végül a polgármester.

Tiger Szabolcs

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.