Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ötven ország több mint félezer versenyzője Balatonfüreden

2021. szeptember 9. 10:21 // Forrás: MTI
Ötven ország több mint 500 versenyzője rajtol a vasárnapig tartó balatonfüredi SUP-világbajnokságon, amelyre a szervezők több ezer szurkolót várnak.

A magyar színeket 16 versenyző képviseli a vasárnapig tartó viadalon, közülük a Hasulyó-testvéreknek több számban is lehet esélye a győzelemre. Brunó és Dániel évek óta a világ legjobb SUP-versenyzői közé tartozik, mindketten nyertek már vb-aranyérmet, az előző világbajnokságon, 2019-ben, Kínában pedig ezüst- és bronzérmet szereztek.    

Rajtuk kívül többek között világbajnok maraton versenyzők állnak deszkára a magyar válogatott tagjaként. Czéllai-Vörös Zsófia, Boros Adrián és Kövér Márton a hétvége során négy számban indul, és a felfújható deszkás kategóriában ők is a legjobbak közé kerülhetnek.

"Egyértelműen várhatunk érmeket a Hasulyó-testvérektől, akik hetekig edzőtáboroztak Portugáliában a hétvégi eseményre. - idézte a magyar szövetség honlapja ifj. Foltán Lászlót, SUP-szakágvezetőt. - A felkészültségükön kívül mellettük szólhat a helyismeret is, mert a nemzetközi mezőny ritkán szokott tavon versenyezni."

Az előrejelzések szerint Balatonfüreden kiváló idő lesz vasárnapig, így a szervezők több ezer nézőt várnak a Tagore sétányra, ahonnan az egész versenyt ingyen lehet követni. Ráadásul a Balaton partján nemcsak a világbajnokság, hanem a városi szervezésű hagyományos nyár végi Borfesztivál is várja az érdeklődőket.

A verseny már csütörtökön (ma) megkezdődik a sprint és a technikai előfutamokkal, az első érmeket pénteken osztják, majd szombaton és vasárnap rendezik a további döntőket.

Az M4 Sport pénteken, szombaton és vasárnap élőben közvetíti majd a verseny legizgalmasabb futamait.


A magyar indulók:

felnőtt: Hasulyó Brunó (Canoe Kft.), Hasulyó Dániel (Canoe Kft.), Kövér Márton (Budapesti Honvéd), Márton Károly (Merkapt Mekler), Boros Adrián (Graboplast Győri VSE), Horváth Noémi (Naturelle SE), Czéllai-Vörös Zsófia (Graboplast Győri VSE), Kovács Sára (Graboplast Győri VSE)

ifjúsági: Csanki Imre (MVM Szegedi VE), Motyovszki Patrik Zsolt (Dunakeszi), Pesti János (Vitalitás Sportegyesület), Blaskó Dominik (Vitalitás Sportegyesület), Slekta Réka (Dunakeszi), Takács Emma Karolina (UTE), Marek Petra (Graboplast Győri VSE), Kobli Rebeka (Graboplast Győri VSE)

vehir.hu
további cikkek
Megválasztották az év legjobb kézilabdázóit kézilabda Megválasztották az év legjobb kézilabdázóit A Magyar Kézilabda-szövetség elnöksége a Szakmai- és Versenybizottság javaslata alapján megválasztotta a 2024-es év legjobbjait. ma 15:23 A norvégok és a franciák ellen is készülhet jövőre az Eb-bronzérmes magyar női kézilabdacsapat női kézilabda-válogatott A norvégok és a franciák ellen is készülhet jövőre az Eb-bronzérmes magyar női kézilabdacsapat A friss Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a tervek szerint jövőre az olimpiai-bajnok, Eb-aranyérmes norvég és a világbajnok francia csapat meghívására is részt vesz felkészülési tornán. ma 15:30 FIFA-világranglista: továbbra is a 30. helyen a magyar válogatott magyar labdarúgó-válogatott FIFA-világranglista: továbbra is a 30. helyen a magyar válogatott Változatlanul a 30. helyen áll a magyar válogatott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet az előző havi rangsorhoz hasonlóan a világbajnoki címvédő Argentína vezet. ma 15:13 Európai kézilabdaligák: Bognár Alex nyolc gólt lőtt a Szlovén Kupában kézilabda Európai kézilabdaligák: Bognár Alex nyolc gólt lőtt a Szlovén Kupában Bognár Alex nyolc góllal járult hozzá az RK Celje PL 44-28-as győzelméhez az SRD Skofljica otthonában, a férfi kézilabda Szlovén Kupa szerdai negyeddöntőjében. ma 8:56

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.