Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Páros versennyel folytatódott a teniszidény Veszprémben

2021. szeptember 14. 10:45
Felpezsdült a veszprémi teniszélet a járvány okozta korlátozásokat követően, amit már a júniusban tartott és a legutóbb, szeptember 5-én rendezett verseny is bizonyít.

A Tenisziskola Veszprém Sportegyesület (TVSE) idén már második alkalommal szervezte meg a páros nyílt teniszversenyt, amely a Jutasi úti sportcentrumban öt salakos pályáján zajlott.

Összesen huszonhárom páros nevezett négy kategóriában. A verseny csoportokban kezdődött körmérkőzésekkel, majd a helyosztókkal folytatódott. Mindenki legalább négy szettet játszott, mire kialakult a végeredmény, de a több kategóriában nevezőknek akár kétszer ennyi mérkőzés is jutott.

A verseny színvonalát emelték a Zalaegerszegről, Budapestről és Székesfehérvárról érkezett női versenyzők, akik sorsolással kaptak veszprémi férfi párt a vegyespárosban.

Lázár Ottó, a TVSE elnökségi tagja elégedett nyilatkozott a verseny után.

A mérkőzések remek, nyári időben zajlottak, és a jó hangulatot, játékkedvet mutatta, hogy a több kategóriában nevező résztvevők a csoportmérkőzések után külön kérésre játszották le egymással a dobogós helyeken kívüli helyosztókat is.

A TVSE 2017-ben alakult azzal a céllal, hogy egy kellemes teniszkörnyezet nyújtson minden korosztály és játéktudási szintű érdeklődő számára. Azóta rendszeresen rendezi versenyeit.

Eredmények

Férfi amatőr páros
1. Katona Imre / Katona Ádám
2. Szabó Bence / Hermann Péter
3. Gyuk Péter / Kurucz Bence
3. Horváth István / Izsa Tivadar

Férfi társasági páros
1. Antal Károly / Dr. Antal Norbert
2. Berkecz József / Dr. Orbán György
3. Hermann Pál / Hermann Péter
3. Vági Zsolt / Márkus Ferenc

Amatőr vegyespáros
1. Lukács Andrea / Lázár Ottó
2. Battancs Alexandra / Horváth István
3. Csalló Andrea / Szabó Bence
3. Patard Ágnes / Makay Károly

Társasági vegyespáros
1. Bagi Ágnes / Rácz Zoltán
2. Farkasné Szlama Edit / Jelencsics Bálint
3. Beck Anikó / Hermann Pál

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.