Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tovább erősíti informatikai képzését a Pannon Egyetem

2021. szeptember 14. 19:25
Három informatikai laborral gazdagodott a Pannon Egyetem az Európai Unió támogatásával. Az eszközök mellé képzési programot is kapott az intézmény.

A kedd délelőtti ünnepélyes átadón Hegedűs Barbara alpolgármester megjegyezte: a digitalizáció a hétköznapi életünk részévé vált, a kérdés egyre inkább az, miként tudunk átállni az új technológiákra a gazdaságban és a mindennapi életünkben is. Ezért is fontos, hogy az egyetemről kikerülő diákok korszerű tudással rendelkezzenek. Az alpolgármester örömét fejezte ki, hogy az egyetem a kormányzati támogatásokkal és az uniós pályázatokkal is élni tud. 

dr. Solymár Károly Balázs (fotó: Pannon Egyetem)dr. Solymár Károly Balázs (fotó: Pannon Egyetem)

A jövőt az informatikusok írják, óriási a kereslet rájuk, a következő két évben 44 ezer informatikus tudna elhelyezkedni, ha lennének ennyien – vázolta a munkaerőpiaci állapotokat dr. Solymár Károly Balázs digitalizációért felelős helyettes államtitkár. Mint mondta, a program keretében olyan nemzetközileg is elfogadott képzésekhez juthatnak hozzá ingyenesen a hallgatók, amikért egyébként komoly pénzeket kellene fizetniük.  A laborokban olyan környezetet szimulálnak, ami egy nagyvállalati vagy akár kormányzati informatikai rendszer működésébe enged bepillantást. Azonban nemcsak eszközöket adnak át, hanem a csomag részeként biztosítják a tanárok továbbképzését és a hallgatók számára az ingyenes vizsgatételi lehetőséget is. 

Vonderviszt Ferenc, Hegedűs Barbara, dr. Solymár Károly Balázs (Fotó: Pannon Egyetem)Vonderviszt Ferenc, Hegedűs Barbara, dr. Solymár Károly Balázs (Fotó: Pannon Egyetem)

Vonderviszt Ferenc általános rektorhelyettes emlékeztetett: a  Pannon Egyetem néhány éve úgy döntött, hogy meghatározó szerepet kíván játszani a zöld átállásban és a digitális transzformációban. Ezeket a törekvéseket az Információs és Technológiai Minisztérium is kiemelten támogatta. 

“Büszkék vagyunk a mérnök informatikus képzésünkre, azt gondoljuk, hogy a legjobbak közé tartozik a országban, az itt végzett hallgatók a legjobb kezdő fizetéssel rendelkező munkavállalók közé tartoznak.” 

Hozzátette: a Pannon Egyetem egyre inkább kutató-fejlesztő egyetemmé válik, próbálnak meghatározó szerepet játszani a régió fejlődésében, segíteni a versenyképesség fokozását, szoros kapcsolatot alakítanak ki a régióban lévő cégekkel a Közép-Nyugat-Dunántúlon. Portfóliójukat úgy alakítják, hogy az minél inkább megfeleljen a piaci igényeknek, és minél több projektet a cégekkel közösen valósítsanak meg. 

Fotó: Pannon EgyetemFotó: Pannon Egyetem

A rektorhelyettes a jelenlegi programmal kapcsolatban elmondta: annak keretében az oktatók képzése is megvalósul, birtokába jutnak azoknak az ismereteknek, amik ma élenjáró vállalatok oktatási anyagaihoz, eszközeihez igazodnak. A program hozzájárul ahhoz is, hogy a hallgatók gyakorlatorientált tudással hagyják el az egyetemet, amit azonnal hasznosíthatnak a cégeknél, amint kilépnek az intézmény falai közül.

vehir.hu
további cikkek
Veszprém legnagyobb karriereseménye májusban újra várja az érdeklődőket Pannon Egyetem Veszprém legnagyobb karriereseménye májusban újra várja az érdeklődőket Legyen szó az első munkahely megkereséséről, karrierváltásról vagy egy egyszerű tájékozódásról, május 6-án érdemes a Pannon Egyetem Aulájába ellátogatni. A Pannon Állásbörze idén tavasszal ismét megnyitja kapuit, hogy a veszprémiek és az egyetemisták közvetlenül találkozhassanak a munkaerőpiac meghatározó szereplőivel, valamint ingyenes tanácsadásokon, profi önéletrajz-fotózáson és interaktív szakmai előadásokon bővítsék saját kompetenciáikat. tegnap 23:04 Nagy lehetőséget kaptak a humántudományokat hallgató veszprémi egyetemisták Pannon Egyetem Nagy lehetőséget kaptak a humántudományokat hallgató veszprémi egyetemisták A kultúra és a felsőoktatás fűzte még szorosabbra a kapcsolatát azzal a megállapodással, amit a Pannon Egyetem és a veszprémi Művészetek Háza kötött egymással. A friss együttműködési megállapodás értelmében a hallgatók előtt minden eddiginél szélesebbre nyílnak a kapuk a kortárs művészetek és a gyakorlati tapasztalatszerzés világa felé. 2026. április 15. 22:39 Rangos elismerésekkel és megújult kampusszal büszkélkedhet a Pannon Egyetem Pannon Egyetem Rangos elismerésekkel és megújult kampusszal büszkélkedhet a Pannon Egyetem A mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepétől kezdve egy komplett kampusz fejlesztésén át egészen az ország leghallgatóbarátabb egyeteme címig számos eredménnyel büszkélkedhet a veszprémi székhelyű felsőoktatási intézmény, amely ezen a héten egy új, könnyedebb városi rendezvénnyel is készül hagyományteremtő céllal. 2026. április 14. 20:56

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.