Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Indul a felnőttek kompetenciáit vizsgáló PIAAC-felmérés második ciklusa

2021. szeptember 15. 9:39
2021. június 29. és szeptember 29. között kereshetik a KSH megbízásából a kérdezőbiztosok mindazokat, akik a felnőttek alapkompetenciáit – szövegértési, elemi olvasási, matematikai és IT-problémamegoldó képességeit, valamint ezek munkaerőpiaci hasznosulását – vizsgáló PIAAC-felmérés próbájának mintájába bekerültek. A nemzetközi kutatást az OECD koordinálja, és Magyarország a felmérés második ciklusában is részt vesz.

2021. június 29-én indul a PIAAC (Programme for the International Assessment of Adult Competencies – az OECD Felnőttek Képesség- és Kompetenciamérése Program) felmérés, amely olyan alapvető készségeket vizsgál, amelyek nélkülözhetetlenek az egyén számára a fejlett, 21. századi társadalmak életében való részvételhez, a hétköznapi és a munkahelyi kihívások sikeres teljesítéséhez. Ezek az alapkészségek – vagyis az olvasási és a számolási készség, valamint az adaptív problémamegoldás digitális környezetben – azért lényegesek, mert más, magasabb szintű képességek elsajátításának alapjait jelentik. A próbamérés során összesen 1500, tudományosan megalapozott, matematikai - statisztikai módszerrel véletlenszerűen kiválasztott, magyarországi lakcímmel rendelkező 16 és 65 év közötti lakos kompetenciáit vizsgálják. A felmérés egy háttérkérdőívből, valamint a készségek mérését célzó feladatokból áll. Az adatgyűjtésben való részvétel önkéntes.

A kompetenciák mérésén kívül a PIAAC olyan alapvető demográfiai adatokra is rákérdez, mint az életkor, a képzettségi szint vagy a megkérdezett személy foglalkozási helyzete. A munkavállalók ezen kívül a munkakörükkel, munkahelyi környezetükkel, valamint a munkájuk során alkalmazott készségeikkel kapcsolatban is átfogó kérdéseket kapnak. A válaszok alapján megismerhetők lesznek a felnőttek képességeit és készségeit befolyásoló tényezők.

A nemzetközi felmérés második ciklusának előkészítése 2018-ban indult, és ezidáig 33 ország csatlakozott a résztvevők közé.

Országosan kb. 125 összeíró 143 helyszínen kezdi el a munkát, a nagyvárosok mellett Budapest valamennyi kerülete és a kisebb települések is reprezentáltak a mintában.

Magyarországon a főmérés 2022 második felében kerül végrehajtásra. A PIAAC-felmérés adatbázisa nyilvános és kutatható, az adatbázison alapuló elemzések a foglalkoztatás-, valamint az oktatáspolitika – különösképpen a felnőttképzés – számára fontos következtetések levonására lesznek alkalmasak. Az állományok a válaszadók adatait az adatvédelmi szabályoknak megfelelően az azonosítást lehetetlenné tévő módon tárolják, illetve bocsátják a felhasználók rendelkezésére.

A projektet a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH), a Pénzügyminisztérium (PM), valamint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által alkotott konzorcium valósítja meg. A konzorcium vezetője a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal, a felmérés lebonyolításáért a KSH felel.

A PIAAC-ról

A GINOP-6.2.1-VEKOP-15-2015-00001 azonosító számú kiemelt projekt a PIAAC-felmérés lebonyolításának sikeréért felel, és lehetővé teszi, hogy a felmérés során gyűjtött információk feldolgozásával és az eredmények kiértékelésével a kormányzat távlatilag meghatározó stratégiai döntéseket és hatékonyabb, célzottabb intézkedéseket hozhasson a foglalkoztatás,
a felnőttképzés, a köznevelés és a szakképzés területein.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.