2021. november 28.
//
Stefánia névnap

Bécsy Tamásról, az iskolaalapítóról tartottak kerekasztalbeszélgetést

A Papírkutya Kultúrbisztróban már a harmadik olyan kerekasztalbeszélgetésnek lehettünk tanúi, melyet a Pannon KultúlKlub szervezett. Kedd este olyan színháztörténészek beszélgettek Bécsy Tamásról, akik az iskolaalapítóval hallgatói, kollegiális viszonyban voltak.

Bécsy Tamás nevét ma már jórészt csupán azok ismerik, akik valamilyen módon színházzal, színháztörténettel foglalkoznak. Éppen ezért is tett kíváncsivá a Pannon Egyetem ötlete, vagyis, hogy egy nyilvános beszélgetés keretében legyen szó Bécsy Tamásról; de vajon mit mondhatnak, mit üzenhetnek ma az iskolaalapító történetei számunkra?

Komáromi SándorKomáromi Sándor

A beszélgetést Komáromi Sándor drámapedagógus vezette, vendégei pedig Kiss Gabriella színháztörténész, Gajdó Tamás szintén színháztörténész, valamint Nagy András drámaíró, színháztörténész, a Pannon Egyetem docense voltak. A múltba révedés, a tanár úrról való visszaemlékezés azok számára is pontos képet adott a Színháztudományi Tanszék alapítójáról, akiknek a beszélgetést megelőzően semmilyen benyomásuk nem volt.  

Humoros, a munkájáért élő és lelkesedő tanár, olykor a szabályokat felrúgva nyűgözte le, és kellő szigorral, kemény követelményrendszerrel nevelte ki hallgatóit, akik ma a színházi szakma valamely szegmensének jeles képviselői.

Azon túl, hogy egyetemi tanár és színháztörténész volt, még esztéta és kritikus is, tizenhét önálló könyv írója, és számos idegen nyelvű tudományos publikáció szerzője.

A dráma mibenlétével foglalkozó írásai, valamint a drámaelméleti modelljei hiánypótlók voltak akkor is, ma pedig valódi alapanyag.

Kiss GabriellaKiss Gabriella

A beszélgetés során számos szépemlék is előkerült, sőt olyan történetek is, amelyek inkább utólag szépültek meg, és amelyek végigkísérték a vendég színháztörténészek eddigi pályáját. Ilyenek például a nagy számonkérések; amikor egy évben több mint százötven drámát kellett nem csupán elolvasni, de tűpontosan megérteni. A kemény számonkérést akkor egyrészt soknak, másrészt pedig jövedelmezőnek élték meg.

Az elmondások szerint a már-már legendás Bécsy Tamás oly annyira a szakmájának élt, hogy halálos ágyán még Ibsenről beszélt a hallgatóknak, akik tisztelték, szerették.

Szabó Eszter
Szalai Csaba

További cikkek

Művészek életútját mutatja be a balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Házában nyílt kiállítás
Művészek életútját mutatja be a balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Házában nyílt kiállítás
Több mint száz művész életútját mutatja be a balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Házában nyílt digitális tárlat. A Zsidók és művészetek, Chagalltól Spielbergig című kiállítást vasárnap este nyitották meg.
A két Lotti története a Petőfi Színház színpadán
A két Lotti története a Petőfi Színház színpadán
A Veszprémi Petőfi Színház vasárnap mutatja be az Erich KÄstner regényéből íródott történet színpadi változatát, A két Lottit.
Új kiállítás a Csikászban
Új kiállítás a Csikászban
Péntek délután nyílt meg Halász Péter Tamás SOL+ című kiállítása a Csikász Galériában. 
Elkezdődött a hetedik Pannon UniFest
Elkezdődött a hetedik Pannon UniFest
A hétnapos fesztivál szombaton ének-zenei és irodalmi megmérettetésekkel vette kezdetét, a következő napokban pedig a képzőművészeti szekciók mellett többek között színházi előadás, koncert és irodalomterápiás foglalkozás is várja a résztvevőket.
Vadászhistóriák az életszeretetről
Vadászhistóriák az életszeretetről
Egy vadász – régi és új – históriáit gyűjti csokorba a Vadakat mesélek című kötet. Bodrogi Gyula írásai – miként színészi játéka is - szemlélődő, mindenkire és mindenre érzékenyen figyelő személyiségről árulkodnak. És mivel a szerző erkölcsi alapállása, hogy a ”vadnak nincs puskája”, ezért az emberekről és az állatokról szóló, Esopus-féle jellemrajzokból csakis az utóbbiak kerülhetnek ki győztesen.