A haderő átszervezése miatt 2007-ben megszüntetett veszprémi központú Légierő Parancsnokság és a székesfehérvári Csapatrepülő Parancsnokság volt katonái csütörtökön tartották hagyományos baráti találkozójukat Veszprémben. A programon részt vettek a szintén felszámolt, Szentkirályszabadján állomásozó Bakony Harci Helikopter Ezred veteránjai is. Az eseményen mintegy 120 fő vett részt.
A Jutasi úti honvédségi sportpályán 2008 óta tartanak ilyen összejöveteleket, hisz úgy gondolják, nem szabad elfelejteni az egykori parancsnokságokat. A rendezvény amellett, hogy egy közös ebéddel egybekapcsolt baráti találkozó volt, alkalmat adott a veteránok által hobbiból gyűjtött katonai emlékek és saját munkásságuk bemutatására is.
A 14. alkalommal megrendezett, „Légierő Parancsnokság – Csapatrepülő Parancsnokság Találkozón” elismeréseket is átadtak azoknak a nyugdíjba vonult katonáknak, akik a katonai-civil kapcsolatok előre lendítéséért dolgoznak. A díjakat a két anyaváros, Veszprém és Székesfehérvár önkormányzata, valamint a légierő haderőnemi szemlélő adományozta.