2021. október 22.
//
Előd névnap

Húsz éves a Völgyikút utcai idősek otthona

A II.számú Idősek Otthona és Időskorúak Gondozóházának elődje 1986-ban kezdte meg működését

- A jelenleg idősek otthonaként funkcionáló Völgyikút utcai intézmény nyugdíjasházként kezdte meg működését 1986-ban. A nyugdíjasház célja és feladata az volt, hogy az önmagukat ellátásra képes, megfelelő jövedelemmel rendelkező nyugdíjasok részére lakhatási lehetőséget biztosítson. A lakások önkormányzati bérlakások voltak, melyben a szociális szolgáltatásokat csak minimális szinten biztosították. Az épület földszintjén idősek klubja működött.

Addig, amíg az idős lakásbérlők önellátási képessége megfelelő volt, addig ez a rendszer jól működött. Az elődöknek 2001-re szembesülniük kellett azzal, hogy az eltelt 15 év alatt a lakásbérlők idővel megöregedtek és tömegesen vált feszítővé az ellátórendszer hiánya. Ha bármely lakó megbetegedett, vagy gondozási, ápolási igény merült fel olyan mértékben, melyet a házisegítség rendszere nem tudott megoldani, szinte napról-napra az idősek ellátatlanságával kellett szembesülni.

A szociális szakma akkori vezetői komoly lobbitevékenységbe kezdtek a város önkormányzatánál annak érdekében, hogy az idősek ellátatlansága megszűnjön, és hogy a nyugdíjasház átszervezésével megteremtsék egy nyugdíjasotthon működési feltételeit. A szervezeti átalakítás során a bentlakó bérlők két alternatíva közül választhattak: vagy bérlők maradnak szociális és orvosi ellátás nélkül vagy igénybe veszik az emelt szintű idősek otthona által nyújtott szolgáltatásokat és a törvényben meghatározott ellátásokban részesülnek. 2001 január elsejével 50 férőhellyel, VKTT Egyesített Szociális Intézmény II. Idősek Otthona elnevezéssel megkezdte működését az egykori nyugdíjasház- elevenítette fel a múltat Égi Gabriella intézményvezető péntek délután, a jubileum alkalmával tartott ünnepségen.

Mint mondta, azóta több alkalommal bővítették az idősotthont, így ma már 59 ellátottnak jut hely egyszerre. Húsz év alatt 237 gondozottal kötöttek megállapodást. Az idősotthon legrégebbi ellátottja 2003 óta lakik az intézményben.

A 20 éves jubileumi ünnepségre hivatalos volt az önkormányzat is. Porga Gyula polgármester három itt dolgozó munkavállalót díjazott a város nevében:

-Kaszásné Lovasi Líviát, az idősotthon vezetőjét, aki két évtizede dolgozik az intézményben,

-Dr. Balázs Irént, az idősotthon háziorvosát, aki 20 éve végzi az ellátottak egészségügyi felügyeletét, és

-Sidó Nikoletta Ritát, aki a 2012 óta lát el vezető ápolói feladatokat.

A polgármester köszöntőjében azt hangsúlyozta, Veszprém „kiteheti az ablakba”, ahogy az időseivel bánik, szerinte ez a szakmában dolgozó szociális dolgozók képzettségének, hozzáállásának és emberségüknek köszönhető. Ovádi Péter parlamenti képviselő az ünnepségen szintén az intézmény dolgozóit emelte ki, akik a pandémiás időszak alatt is mindent megtettek a társadalom számára fontos ellátottakért.

A péntek délutáni ünnepségen a Veszprémi Petőfi Színház társulata adott műsort.

Ge. Á.
Kovács Bálint